Egyedül a műemléki védettségű Ruszwurm cukrászda jelenlegi bérlője nem volt hajlandó megegyezni az önkormányzattal, mint a cukrászda tulajdonosával.
2014-ben jelezte először Szamos Miklós úr, hogy hajlandó az önkormányzat feltételeit elfogadni, azonban a számára kiküldött új szerződést már nem írta alá, ezt 2015-ben visszautasította, ezt követően került sor a szerződés végleges felmondására, ez a felmondás lép a nyáron hatályba.
Összehasonlításul: a Budavári önkormányzattól bármilyen nem lakás céljára ingatlant bérlők 47 ezer forint/négyzetméter/év bérleti díjat fizetnek. Szamos Miklós bérlő az egyetlen, aki a régi szerződése alapján hatezer kilencszáz forint bérleti díjat fizet négyzetméterenként és évenként, ezzel hatalmas versenyelőnyt élvezve a többi budavári vendéglátóipari vállalkozással szemben.