Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő, az Európai Parlament és az ukrán törvényhozás közös Parlamenti Társulási Bizottságának első alelnöke így reagált az EU-ukrán társulási megállapodásról tartott tegnapi hollandiai népszavazás eredményére: „A holland EU-ellenes erők által kiprovokált és az ottani idegen-ellenes szélsőjobboldal által támogatott referendum nyilvánvalóan nem az – egyébként már minden EU-tagállam által elfogadott és ratifikált – ukrán társulási szerződésről szólt, hanem valójában az európai integrációra, a szolidaritásra, közös értékeinkre mondott nemet.”
Szanyi ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy a 30 százalékos érvényességi küszöböt éppen csak elért népszavazás eredménye nem kötelező érvényű, így most a holland kormány felelőssége, hogy saját szélsőségesei véleményét a helyén kezelje, s főleg ne hátráltassa az Unió többi tagját abban, hogy közösen segítsék az ukrán nép erőfeszítéseit az európai normák szerinti demokratikus jogállam kiépítése, az ország gazdasági fejlődése, területi egységének helyreállítása érdekében.