Nemi kvótát vezetne be a pártlistákon az Együtt

2016. április 04. 12:26

A pártlistákon minden három egymást követő jelölt közül csak kettő lehetne azonos nemű az Együtt választási törvényre vonatkozó módosító javaslata szerint. Szelényi elmondta: ahol több nő vesz részt a döntéshozatalban, ott hatékonyabban próbálják megoldani a szegénység kérdését, csökkennek a nemi előítéletek, kiegyensúlyozottabbak a nemek közötti szerepek és több gyermek születik.

2016. április 04. 12:26

Nemi kvóta és nyitott pártlisták bevezetését javasolja a választásokon az Együtt - a Korszakváltók Pártja. Szelényi Zsuzsanna, az Együtt politikusa, független parlamenti képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jelenlegi választási törvény „nagy számú csalásra ad lehetőséget”, a jogszabály alapján jelentős túlhatalom jöhet létre, „mindenféle korlátok nélkül”, miközben az Országgyűlés tagjainak kevesebb mint tíz százaléka nő.

Pártja javaslatát ismertetve elmondta, hogy nemi kvótát vezetnének be, így a pártlistákon minden három egymást követő jelölt közül csak kettő lehetne azonos nemű. Ahol több nő vesz részt a döntéshozatalban, ott hatékonyabban próbálják megoldani a szegénység kérdését, csökkennek a nemi előítéletek, kiegyensúlyozottabbak a nemek közötti szerepek, több gyermek születik és csökken a nők elleni erőszak – érvelt Szelényi Zsuzsanna.

Hozzátette: elképzelésük alapján a választók a nyitott pártlistákon prioritásokat is megjelölhetnének, így szavazataikkal megváltoztathatnák a pártok által felállított sorrendet. Az egyéni választókerületekben pedig nem csak egy indulóra szavazhatnának, hanem rangsorolhatnák a jelölteket - tette hozzá.

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2016. április 05. 20:44
Cigánykvóta, buzikvóta? Foglakozások szerinti kvóta? Azokkal mi lesz?
Dénia
2016. április 04. 18:42
Ez nem más, mint a nemi diszkrimináció bevezetése. Lenne, ha ezzel a marhasággal bárki is foglalkozna komolyan.
chack
2016. április 04. 18:28
Már csak ez a szabály kell hozzá, hogy elfogadhatóak legyenek a választási szabályaink, minden más rendben van. A párt a listájához keres húzóneveket, akiket látva a választópolgár azt gondolhatja, hogy milyen jó szakemberek lesznek majd a parlamenti képviselők mögött. A választások után meg sorra mondják vissza a listán következő javára a lehetőséget. Azok kerülnek majd be a törvényhozásba, akikkel korábban megállapodtak: adja a pénzt, de nem túl népszerű. Meddig tartana egy rakás nőt rávenni, hogy szerepeljen a listán, de írja alá a nyilatkozatot előre, hogy lemond a mandátumáról a listán következő jelölt javára???
szemlelo
2016. április 04. 17:26
Ahol bevezetik a női kvótát, ott megjelennek a kvóta-nők.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!