Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője a flashmobnak meghirdetett eseményen a Bibó Szakkollégium kerítésére felállva azt mondta: a demokrata nem fél, ugyanis félni a hatalomnak kell. „Ha elvesz valamit a néptől, azt a jogot, hogy dönthessen a saját sorsáról, akkor kellenek olyanok, akik érvényt szereznek a népakaratnak” – hangsúlyozta.
A párt elnökhelyettese, Gőgös Zoltán arra számít, hogy kezdeményezésük akár milliókat elvihet az urnákhoz. Erre szükségük is lesz, ugyanis a népszavazás érvényességéhez az kell, hogy a választójogosultak több mint fele leszavazzon.