Németh Antal, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke szerint megjelent a sertés tőkehúsok árában az áfacsökkentés hatása, de nem mindenhol egyforma mértékben. Németh Antal kedden az M1-nek elmondta: a nagy kereskedelmi láncok szinte egy az egyben, vagy még az áfacsökkenés mértékét is megfejelve csökkentették a sertés tőkehúsok fogyasztói árát. A piacok, kisebb húsboltok közül egyesek csökkentették, mások a régi áron vagy annak közelében árulják a különböző tőkehúsokat.
Összességében azonban 17-22 százalékos különbséget tapasztaltak, ami igen lényeges eltérés a korábbi árakhoz viszonyítva, mondta. Németh Antal kitért arra is, hogy a kiskereskedelmi láncokban 20-30 százalékkal nőtt a sertéshúsforgalom, bár januárban, az ünnepek után vissza szokott esni.