Lázár: Nem vagyunk barátok Orbánnal

2016. január 15. 20:41

Az ATV-nek adott interjút Lázár János, ahol egyebek mellett arról is beszélt, hogy a miniszterelnökkel csak munkakapcsolata van, de kitért arra is, hogy Orbán Viktor kérésre találkozott Csányi Sándorral, a Századvég-tanulmányokat pedig ki fogják adni, amint a Kúria ezzel kapcsolatos végzését kézhez kapják.

2016. január 15. 20:41

Orbánnal való viszonyáról is beszélt az ATV Szabad szemmel című műsorában Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: „a kapcsolatom miniszterelnök úrral munkakapcsolat és nem baráti kapcsolat, nem a szabadidőnk közös eltöltésére szövetkeztünk”.

Lázár János az interjúban kitért arra is, azért támadják őt és munkatársait is a kormány-közelinek mondott lapokban is, mert éppen zajlik az Első Nemzeti Közműszolgáltató kialakítása, és vannak, akik ellenérdekeltek.

Beszélt arról is, hogy Orbán Viktor kérésére találkozott Csányi Sándorral, ám azt nem árulta el, hogy kibékült-e az OTP-vezérrel. 

Kiadja a Századvég-tanulmányokat

A miniszter leszögezte azt is: amint megkapják a Kúria végzését, amely szerint ki kell adni a Századvég-tanulmányokat, akkor azt azonnal meg fogják tenni. 

Tarlós István kapcsán azt mondta: úgy tűnik, hogy ő és Tarlós kedvüket lelik abban, hogy időnként „megszurkálják egymást”, ugyanakkor ami a BKV-ügyet illeti, lát fantáziát abban, hogy az állam teljes egészében átvegye a BKV működtetését Budapesttől.

Lázár kitért még arra is, az Európai Bizottság szerinte téved, amikor úgy véli, hogy Paks 2 nem fog tudni állami támogatás nélkül működni a jelenlegi energiaárak mellett. Lázár szerint fél éven belül Magyarország le fogja hívni az erőmű építésére folyósítandó orosz hitel első részletét.

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2016. január 16. 20:27
Lázár önéletrajza :) http://m.cdn.blog.hu/uz/uzenofuzet/image/lj_1.jpg?width=300
pemete jakab
2016. január 16. 20:02
"Lázár: Nem vagyunk barátok Orbánnal" Ez teljesen igaz: Lázár Orbán ülepénél kezdte, most meg önállósulni próbál.
kata56
2016. január 16. 14:25
Ja: vidéki ember vagyok, egész családom is az, mégse vadésztunk sose. Ilyen is van. Ezért nem mindegy.
kata56
2016. január 16. 14:09
Ja, és a vadászatot felejtse el...Tanuljon meg uralkodni ezen a szenvedélyén(is).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!