Kína egyre nagyobb szeletet hasít ki
A tárca közleménye szerint a hazai sertéshús-ágazatban Kína a negyedik legjelentősebb felvásárló. 2015 szeptemberéig több mint 10 ezer tonna terméket exportáltak a magyar előállítók, és a mostani döntéssel ez a mennyiség még tovább emelkedhet.
Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa tavaly október 1-jén jelentette be, hogy a Pick és a Pápa Hús megkapta a CNCA engedélyét. A miniszteri biztos akkor azt közölte, hogy az első fagyasztott sertéshús szállítmány 2014 novemberében indult Magyarországról Kínába, azóta is folyamatosan jelentős, havi 120-130 konténer (mintegy 3000-3200 tonna) áru érkezik az ázsiai országba.