Határkerítés: már 2735 földtulajdonos kártalanításáról döntöttek

2016. január 25. 16:40

Több mint 2700 földtulajdonos kártalanításáról döntöttek már azok közül, akiknek a földje egy részét kisajátította az állam az illegális bevándorlás miatt emelt déli határkerítés kiépítése miatt. Pintér Sándor belügyminiszter közölte: majd' 200 millió forintot tett félre a célra a rendőrség.

2016. január 25. 16:40

Már 2735 földtulajdonos kártalanításáról döntöttek a megyei kormányhivatalok a rendőrség kezdeményezésére a műszaki határzár miatt, ezért az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) összesen 195,5 millió forint kártalanítást helyezett bírósági letétbe – közölte Pintér Sándor belügyminiszter egy ellenzéki írásbeli kérdésre válaszolva.

A parlament honlapján hétfőn megjelent válaszában a tárcavezető azt írta: arról, hogy a letétbe helyezett összegeket hány esetben utalták ki, az érintett törvényszékek tudnak adatot szolgáltatni. 

A belügyminiszterhez Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese nyújtott be írásbeli kérdést, amelyben azt tudakolta, hogy hol tart a műszaki határzár által érintett földek tulajdonosainak kártalanítása.  

A miniszter válaszában arra is kitért, hogy az ORFK 1911 földrészletnél, összesen 1806,5 hektárra kezdeményezte a közérdekű használati jog bejegyzését. A műszaki határzár létesítése során kivágott faanyagot a migráció által érintett járásokban lévő településeknek rendkívüli szociális tűzifapályázat keretében osztják szét – tette hozzá.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2016. január 25. 19:43
Megfordult a német közhangulat, a társadalomnak elege van - fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádióban. Egyre többen gondolják úgy, hogy a migránsok nagyon komoly terrorveszélyt jelentenek. A bajor belügyminiszter azt mondta, hogy ezentúl sokkal jobban kell védeni a repülőtereket és az atomerőműveket – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Megfordult a német közhangulat, a társadalomnak elege van - fogalmazott. Nemrég tették közzé, hogy a 16 tartományból 12-ben történt hasonló atrocitás, mint Kölnben – magyarázta Nógrádi, aki szerint aggasztó az is, hogy tavaly több mint 1 millió ember ment Németországba, de ebből 600 ezren eltűntek és nem tudni hova, a szürke vagy feketegazdaságba. Ráadásul bemondás alapján regisztrálják, hogy hány diplomás van köztük. A szakértő szerint így ezekkel az adatokkal nem lehet mit kezdeni. Egyre többen vannak A hivatalos közlések szerint jelenleg napi 3 ezer embert ellenőriznek a határon és naponta 200 embert küldenek vissza. A valóság azonban Nógrádi szerint az, hogy egyre többen vannak és egyre jobban irritálják a német lakosságot. http://www.hirado.hu/2016/01/25/nogradi-kimondta-amit-ket-hete-meg-nem-mert/
áfonya
2016. január 25. 18:57
ELHALLGATOTT HÍREK! Képezik a holokauszt gyilkosait . Mert az Európa megszállása is HOLOKAUSZT Svédország: Mesterlövészképzést indítottak fiatal muszlim bevándorlóknak Svédországban államilag finanszírozott mesterlövész képzés indítottak muszlim bevándorlók számára. Az Alehanda című svéd lap újságíróját igencsak meglepte, amit egy Svédország középső részén lévő kiképző lőtéren talált. A svéd kormány annyit közölt, hogy fiataloknak indított mesterlövész képzést. Az újságíró legnagyobb megdöbbenésére 50 fiatal bevándorló tartózkodott a lőtéren, akik épp a célba lövést gyakorolták. A fiatalok legnagyobb része állítólag Szíriából és Afganisztánból érkezett. Birgit Höglin képzés vezető elmondta, hogy a képzés része egy nyelvi kurzus a helyi középiskolában, a másik fele pedig, hogy megtanítsák a bevándorlókat a fegyverhasználatra. A svéd állam szerint ez része az integrációs programnak, írja Pamela Geller. magyartudat.com http://www.magyartudat.com/svedorszag-mesterloveszkepzest-inditottak-fiatal-muszlim-bevandorloknak/
áfonya
2016. január 25. 18:38
Itt a mai kaszabolási esemény! Egy machete-vel őrjöngött egy gonosztevő migra a buszmegállóban! Persze píszí módon eldugva a médiában! Az ostobák elfelejtik hogy ma már a web2 korát éljük,és magunknak keressük a híreket! http://www.express.co.uk/news/uk/637724/Armed-police-house-Tile-Cross-Birmingham-man-launches-machete-attack
áfonya
2016. január 25. 18:30
ISZONYATOS! Mandíner erről kussol. Gazember juncker merkel barátai vérengzése. Friss! Iszlamista támadás történt Angliában Egy férfi minden ok nélkül rátámadt a egy birmighami buszmegállóban várakozó utasokra egy machete-vel ma délelőtt. A tanúk arról számolnak be, hogy a támadó a feje köré egy kendőt tekert. Egy szemtanú azt mondta, hogy a támadó csak úgy sétált az utcán és amikor a buszmegállóhoz ért előkapta a fegyvert és rátámad a hozzá legközelebb várakozóra. Mindenhol ömlött a vér-mondta el a szemtanú. A rendőrség egyenlőre csak annyit mondott, hogy úgy tűnik ez egy előre kitervelt támadás volt. A szemtanúk szerint, a támadás Brmingham multikulturalitása miatt történt. Forrás: express.co.uk http://meteon.org/2016/01/25/friss-iszlamista-tamadas-angliaban/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!