Másfél perccel a félidő vége előtt emberelőnyben támadhatott a magyar csapat, amely kis híján kifutott az időből, de Hosnyánszky már gyakorlatilag a visszaúszás közben leadott bombája a kapus kezei között utat talált a hálóba, s visszaállította a kétgólos különbséget (5-3). Az utolsó percben aztán a horvátok előnyből zárkózhattak volna fel, de Nagy Viktor kétszer is óriásit védett, majd öt másodperccel a vége előtt ötméterest fogott. A Szolnok világbajnok kapusa a nagyszünetben elképesztő, 72,7 százalékos védési hatékonysággal állt.
A második félidő eseményeinek leírása
A harmadik negyedben először nyerte meg a ráúszást a magyar csapat, és először támadhatott a háromgólos vezetésért, ráadásul emberelőnyben tehette mindezt, de még lövésig sem jutott el. A másik oldalon viszont a horvátok Ante Vukicevic távoli góljával csökkentették hátrányukat, majd egy technikai hiba miatt újabb lövés nélküli magyar emberelőnyt láthatott a közönség. Az akadozó magyar támadógépezetet végül Varga Dénes „indította” újra, akcióból lőtte ki a jobb felsőt (6-4). A szakasz végén a kettőből könnyen lehetett volna három is a kiválóan védekező magyar csapat előnye, ám Varga Dénes, majd Erdélyi Balázs lövése is a kapufán csattant.
A zárófelvonás első támadásából Kis Gábor ötméterest harcolt ki, Varga Dénes pedig nem hibázott, így először vezetett hárommal a Benedek-csapat (7-4). A horvátoknak így „rohanniuk” kellett, két támadást is gyorsan elhibáztak, de emberelőnyből szépítettek. A hajrára maradt a kétgólos különbség, a horvátok pedig még a fejüket is elveszítették, Erdélyi Balázst Sandro Sukno ütötte meg csúnyán, amiért piros lapot kapott, a másik oldalon pedig Vámos Márton büntetett és végleg eldöntötte az összecsapást (8-5).
Triesztben lehet még esély a kvótára