Csökkenhetnek a tanfelügyelettel járó terhek

2016. január 27. 18:59

A Országjárás az oktatásról nevú fórumsorozat első, miskolci állomását követően Balog Zoltán arról beszélt: három évig nem fognak a tanfelügyelet hatálya alá esni a minősített pedagógusok. Az emberi erőforrások minisztere szerint is szükség van a belső korrekcióra a köznevelés terén, hozzátéve, hogy a rendszeren a pedagógusokkal együtt szeretnének javítani.

2016. január 27. 18:59

2016-tól három évig nem esnek tanfelügyelet hatálya alá a minősített pedagógusok – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán az Országjárás az oktatásról elnevezésű programsorozat első fórumán Miskolcon. A több mint száz pedagógus, intézményvezető, valamint diákok részvételével tartott megbeszélésen a miniszter elmondta: a köznevelés átalakításánál szükség van belső korrekciókra, ezért tartja fontosnak a párbeszédet a pedagógusokkal.

A fórumot követő sajtótájékoztatón a tárcavezető kijelentette: a pedagógusokkal együtt szeretnének javítani a rendszeren, a tanárok, tanítók megbecsülését fontosnak tartja a kormány, ezt jelentős béremeléssel is kifejezte. A miniszter bejelentette azt is, hogy 77 ezer informatikai eszközt juttatnak el az iskolákba a következő hónapban.

Közölte, hogy a fórum résztvevői tapssal fogadták azt a bejelentését, miszerint a minősítés rendszerében csökkennek a pedagógusok terhei. „Azokat a tanfelügyeleti vizsgálatokat, amelyek a minősített tanárokat érintik”, 2016-tól eltörlik. Ez több mint kilencezer pedagógust érint, nekik „könnyebb lesz az életük”, az ő esetükben három évig nem kerül sor tanfelügyeletre – tette hozzá. A kormány nemcsak kíváncsi a pedagógusok problémáira, hanem arra törekszik, hogy velük együtt oldja meg azokat – jelentette ki a miniszter, aki emlékeztetett arra, hogy már aláírt egy olyan útmutatót, amely a bürokrácia csökkenéséről szól. A következő lépéséket a köznevelési kerekasztal kereteiben beszélik majd meg – tette hozzá.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2016. január 28. 08:48
Az SZDSZ oktatási progra(o)mját a FIDESZ/DSZ teljesíti ki. A pedagógusok megint át lesznek b..va. Előre a népbutítás útján!
Tintamin
2016. január 28. 00:40
A kliket kene beszantani, kedves seggnyalo balogur..
Vezetéknév Utónév
2016. január 27. 23:28
A bizalom visszaálításához pár olcsó lózung bedobása kevés lesz.
memocrat
2016. január 27. 22:58
„Azokat a tanfelügyeleti vizsgálatokat, amelyek a minősített tanárokat érintik”, 2016-tól eltörlik." Attól lenne nehéz az életük, ha tanfelügyeleti vizsgálat lenne? És az említett 9 ezernek marad a nehéz élet? Pedig ha valaki kívülről támogatást, ötletet, pozitív visszajelzést ad, az nagyon is könnyíthet, megerősíthet. Gondolom, a tanfelügyelet bevezetése nem kukacoskodást, hibák felnagyítását jelenti. A többi szempont megbeszélése, minden érintett érdemi bevonása valamilyen formában sokat lendítene az oktatás helyzetén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!