Az illegális bevándorlásról szólva Kubatov Gábor úgy fogalmazott: „Orbán Viktor volt a patás ördög, pedig ő ma az egyetlen, aki megvédi az országát, és betartja az európai uniós követelményeket”. Szerinte a miniszterelnök Európa egyik legismertebb és az emberek által támogatott politikusa lett.
A kötelező betelepítési kvóta elleni fideszes petíciót már több mint 1,5 millióan írták alá, hogy ezzel is kifejezzék tiltakozásukat - emlékeztetett, úgy értékelve, hogy ez egyértelmű üzenet és kiállás a kormányfő által képviselt álláspont mellett, amit, úgy tűnik, lassan Brüsszel is kezd tudomásul venni és elfogadni. Jelezte azt is, senkit nem kényszerítenek, hogy az aláírásgyűjtés során megadja az adatait. Úgy fogalmazott, „régen sem volt Kubatov-lista, és most sem fog készülni”. Az adatvédelmi hivatal folyamatosan ellenőrzi, hogy minden rendben van-e, és eddig egyszer sem talált hibát vagy törvénytelenséget, ezt határozatok garmadájában, jelentések tucatjaiban fejtették ki – közölte.