Az elit erkölcsi bűnei bizony visszaütnek – közeleg a politikai földrengés

Románia politikai élete ismét forrong. Az események azonban jóval túlmutatnak az ottani történéseken. Kovács András írása.

Nem az az ambíciónk, hogy merjünk kicsik lenni, hanem az, hogy annak legyen a legtöbb támogatója Magyarországon, amit mi gondolunk a világról. Ez a politikai genetika természetes parancsa, nem kell szégyenlősködni. Interjú.
„Hogyan lesznek nagyobbak? Az ön megosztó személyisége miatt a DK sincs könnyű helyzetben, ha jelentősen növelni akarja a támogatottságát.
Csak hogy teljesen világos legyen: a DK célja nem pusztán az, hogy megelőzze az MSZP-t, hanem az, hogy országosan is az első legyen. Nem az az ambíciónk, hogy merjünk kicsik lenni, hanem az, hogy annak legyen a legtöbb támogatója Magyarországon, amit mi gondolunk a világról. Ez a politikai genetika természetes parancsa, nem kell szégyenlősködni. Kár lenne azt is tagadni, hogy a párt arculatát jelentős részben én alakítom. A hozzám kötődő várakozások, érzelmek és ítéletek is döntenek abban, ki az, aki támogat minket, és ki nem. Egy erősen szabadságpárti, polgári-baloldali mentalitású ember vagyok. De ezzel együtt is azt gondolom, hogy erős államra van szükség.

A jobboldal vagy a baloldal van nagyobb válságban? Ahogy egyszer mondta, a Fidesz rendszere a saját súlya alatt fog összerogyni. De vajon a baloldalt nem teszi tönkre saját súlytalansága?
Ennek az oldalnak egy csomó ragyogó politikusa van. Trafikügyben nincs jobb Varju Lászlónál, Szabó Tímea kitűnően üti-vágja gyermekszegénység-ügyben a kormányt. Zseniális, amit Gőgös Zoltán földügyben művel, vagy amit Juhász Péter tesz a korrupció ellen. Karácsony Gergely szép kísérletet csinál Zuglóban, a mi Szabó Attilánk pedig példásan lép fel Százhalombattán a tervezett gumiégető ellen. Egyenként mind kitűnőek, de ez nem csapat. Nem vagyok fociértő, de ez olyan lehet, minthogy az Eb-re ki nem jutott holland válogatott tagjai is állítólag egyenként jobb képességűek, mint a magyar fiúk, mi jobb csapatként mégis kijutottunk. A baloldalon ugyanígy van több, egyenként jó képességű ember, de ők csapatként nincsenek megszervezve. Ha nem érti meg mindenki a baloldalon, hogy ez csapatjáték, akkor hiába az egyéni jó teljesítmények, eltűnünk.
És a Fideszt mi roppantja össze? Nekik a Medián a ciklus közepe felé soha nem látott, 51 százalékos támogatottságot mért a biztos szavazók körében.
Lehet, de a Fideszt nagyon sok minden nyomja kívülről és feszíti belülről. Kétségtelen, hogy amíg a menekültügyet fenn tudják tartani – és erre iszonyatos erőfeszítéseket is tesznek –, addig megőrizhetik magas népszerűségüket. De ez nem tarthat örökké. Ezzel a témával nem tudják sokáig elfedni a közélet igazán fontos ügyeit, a kormányzás problémáit. A most ismét sokat emlegetett Habony Árpád is csak egy jelenség, a romlottság szimbóluma. Több mint ötven eljárás van folyamatban a kormány ellen az európai korrupcióellenes hivatalnál. Ezekből még nagy gond lehet. Abból is, hogy a nagy strukturális rendszerek borzasztó bajban vannak. Az egészségügyben az elvándorlás, vagy a Szent Imre Kórházban történt tömeges felmondások ennek tünetei. De sztrájkra készülnek a pedagógusok is a ki nem fizetett bérek miatt. Az önkényre épülő rendszerek, féldiktatúrák az ellenzék korlátozott mozgástere miatt ugyan tovább tudnak fennmaradni, mint azt kormányzati teljesítményük indokolná, de a bukás előbb-utóbb elkerülhetetlen.”