Ismét feljelentést tesz Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke ellen a Demokratikus Koalíció (DK) – közölte Varju László, a párt alelnöke vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus azt mondta: különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést Matolcsy György ellen. A DK a felelősségrevonást és az MNB alapítványainak megszüntetését követeli. A DK szerint az ügyészségnek lépnie kell az ügyben. Nem véletlen, hogy Brüsszel is vizsgálja mindazt, amit az MNB elnöke tesz – jegyezte meg Varju László.
Mint kifejtette, pártja szerint miután Matolcsy György az MNB élére került, egy számviteli trükkel a deviza átértékelődés hozamát a jegybank nem a költségvetésbe fizette be, hanem azt megtartva saját forrásként kezdte elkölteni. Számos luxusingatlant is vásároltak a pénzekből – fűzte hozzá.