A szerelem hatalmáról

„A mi Zsuzsánk tehát leutazott Leszbosz szigetére (minő zöngékkel terhes név!), hogy ott találkozzon szerelmével, a daliás Samerrel, aki – a közzétett videó tanúsága szerint – hódítóként lép partra egy jókora szemétdombon, ami kiválóan szimbolizálja Európát. A hódító Samer sajnos nem visel páncélt, ahogyan egy hódítóhoz illik, hanem sárga mentőmellényt, amitől pont úgy néz ki, mint Lakatos Renátó árvízi közmunkás a Szamosnál, csak lapát nincs nála, amire támaszkodhat.

(…)

Mindjárt másnap, az immár beteljesedett szerelem hatására és a megfelelő felvezetés után, hősnőnk egy kis manifesztumot is tesz közzé »Meddig menekült a menekült?« címmel. Mondjuk ez egy hülye kérdés, addig menekült valaki, amíg kergetik. Ebben az amúgy eléggé semmitmondó irományban kifejti, az élet a török menekülttáborokban nem fenékig tejfel. Ezt nyilván a hősszerelmes Samer mesélte neki, aki Aleppóból jöttében-mentében tapasztalta a szörnyűségeket. Megtudhatjuk, a táborokban sár van – persze csak ha esik – nincs iskola és építészetileg sem elégítik ki az igényeket. Ebből egy mondatot emelnék csak ki: »Emberi kötelességünk nemtől, vallástól és származástól függetlenül az otthonukat vesztettek segítése.« Na most, eleddig azt hallottuk, hogy a migránsok eladták az ingatlanaikat és abból fizettek az embercsempészeknek bagatell pár ezer eurót… Óhatatlanul vetődik fel a kérdés: aki úgy veszíti el az otthonát, hogy eladja azt, az miféle elbánást igényel? Amúgy, jut eszembe, Samer mennyit fizetett és miből az átkelésért?

Van valami végtelenül mesterkélt és természetellenesen szakadozott az egészben. Nem mindennapi dolog, hogy valaki kameramant hívjon a randevújára, dokumentálandó azt, és a világsajtó álmélkodása közepette csókolózzon össze szívszerelmével. Bár – ha jobban belegondolok – már várható volt a dolog. A lelkes migráns-fanok némelyike már felajánlotta csónakját, pénzét, lakását is a nemes célra, szintúgy a kamerák előtt, vagy csak szelfizett, hogy mindenki láthassa. Aki nem akarja az is. Ez pedig, amit láttunk, már a következő lépés, mikor már a testét ajánlja fel valaki, úgyszintén a kíváncsi kamerák előtt. Sajnos véges világban élünk, így nem nagyon van tovább a felajánlásokban.

Esetleg még rituális öngyilkosság? Alig várom…”