Sikeresnek tartja az első földárveréseket Fazekas Sándor

2015. november 21. 12:35

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint sikeresek voltak az első földárverések: 200 magyar gazda vett együttesen több mint 1800 hektár állami földterületet. Fazekas elmondta: a földárverésekből származó állami bevétel mintegy 4,8 milliárd forint, amely szerinte magasabb az előzetesen számítottnál.

2015. november 21. 12:35

Sikeresek voltak a földárverések, az első héten mintegy 200 magyar gazda vett együttesen több mint 1800 hektár, átlagosan 9 hektár állami földterületet – mondta a földművelésügyi miniszter a Karcagon tartott szombati sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor elmondta: a földárverésekből származó állami bevétel mintegy 4,8 milliárd forint, amely magasabb az előzetesen számítottnál. A miniszter hangsúlyozta: kizárólag magyar állampolgárok vásároltak földet a Budapesten, Győr-Moson-Sopron, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Heves megyében tartott árveréseken, a gazdák éltek a kormány által biztosított lehetőséggel. Az árverések rendben zajlottak, egyedül Heves megyében próbált gátat szabni annak sikertelenül Sallai Róbert Benedek LMP-s országgyűlési képviselő a jobbikos tüntetőkkel – tette hozzá.

A miniszter kitért arra, hogy a nagyobb területű, drágább parcellák közül nem mindegyik kelt el, de azok megvásárlására a továbbiakban újra lehetőség nyílik. Aláhúzta: nem kell attól tartani, hogy nagybirtokok jönnének létre. Az első négy napban 353 helyrajzi számon lévő területet hirdettek meg, amelyből 2-t visszavontak, 155 eredménytelen, 196 sikeres volt – közölte.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gandras
2015. november 21. 23:30
annyira sikeres, és olyan nagy a gazdák földéhsége, hogy az árverések majdnem felében egy jelentkező sem volt... És így aztán biztos magasabb a bevétel a vártnál...
VakzKommondor
2015. november 21. 23:08
persze, hogy sikeres. a szobatársét eladják. a csányiét nem. ahogy a focista akarta. Egyébként ez a simicska azért mégis egy szar ember maradt. Utálja a nemzet focistáját, de annyira azért félti az együtt összelopott kis vagyont, hogy kiborítsa a bilit a focistával között korrupt megállapodásokról. Ha lenne töke, akkor magával rántaná a mélybe. Hogy is van az kedves nertársak, hogy annak az embernek próbálják szétverni a nagybirtokait, aki eddig a legtöbb földet nyerte? Kirúgta a pályázatíróit? ÉLJEN A NER!!! ÉS A FOCCCICCICI!!!
Theorba
2015. november 21. 19:26
12h 35'-kor jelent meg a hír. 19h 25-ig az ország sorsához 19-en szóltak hozzá. Szeretek itt élni.
katus
2015. november 21. 18:19
MEGHAMISÍTOTTÁK EGYES ÁLLAMI FÖLDEK PRIVATIZÁCIÓJÁRÓL SZÓLÓ KIÍRÁSOKAT? A Jobbik feljelentést fog tenni a meghamisított állami földek privatizációjáról szóló kiírások ügyében - mondta Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője szerdai parlamenti sajtótájékoztatóján. A politikus elképesztőnek nevezte azt, amit a kormány a földügyben művel és határozottan visszautasította a Fidesz vádaskodásait. Mint mondta: folyamatosan hazudnak, csúsztatnak és a Jobbikot is igyekeznek besározni, ezért feljelentést is fognak tenni az ügyben. A nagyobbik kormánypártnak tehát majd a bíróságon kell bizonyítania rágalmait. A Magyar Zoltán emlékeztetett: pártja amióta az országgyűlésben és az Európa Parlamentben jelen van, folyamatosan fellépett a külföldiek és a spekulánsok földvásárlása ellen. Ezt álláspontja szerint ékesen bizonyítja az általuk, a héten kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítása, a szintén a Jobbik által benyújtott úgynevezett üzemszabályozási törvény, több száz parlamenti felszólalás és tucatnyi sajtótájékoztató. Angyán József korábbi, a földtörvényhez megfogalmazott módosító javaslatait is ismét benyújtották, továbbá az Alaptörvény módisítást is kezdeményezték a magyar föld megvédése érdekében. Az ellenzéki képviselő pártja nevében ismételten felszólította a kormányt, hogy ne adja el az állami földeket. Hozzátette: azt szeretnék, hogy állami tulajdonban maradjanak ezek a területek és azokat tisztes bérleti díj mellett, helyben élő családi gazdálkodók kapják meg. Az Agrárkamra elnöke, Györffy Balázs által benyújtott módosító indítvánnyal kapcsolatban megjegezte: azért utasították el tegnap az Országgyűlésben, mert ez a javaslat véleményük szerint nem szól másról, mit hogy a Fidesz összeveszett korábbi kedveltjével és kiadta rá a „kilövési engedélyt”. A Jobbik feljelentést fog tenni a meghamisított állami földek privatizációjáról szóló kiírások ügyében. Magyar szerint úgy próbálják ezeket a területeket eladni, hogy azok nem valós adatokat tartalmaz. Ilyen módon kívánnak távol tartani egyes vevőket, hogy aztán a saját baráti körüknek jutassák ezeket a földeket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!