Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Légpisztollyal próbáltak meg trafikot rabolni tizenévesek Esztergomban. Mielőtt az eladó teljesítette volna követelésüket, elmenekültek. Mindegyiküket elfogták.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntette kísérletletének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett négy 16-17 éves fiút és egy 14 éves lányt, továbbá kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
A mesterbűnözők 10 ezer forintért vásároltak egy légpisztolyt, majd egyik társukat beküldték egy esztergomi dohányboltba felderíteni. Később hárman benyomultak csuklyával a fejükön, és az légfegyvert az eladóra szegezve a bevételt követelték.

Egyelőre nem tisztázott, hogy miért nem várták meg, míg az alkalmazott eleget tesz követelésüknek, egyszerűen sarkon fordultak és üres kézzel távoztak. A lány közben a bolt előtt várakozott.
Három napon belül azonosították és elfogták őket, kihallgatásukon beismerő vallomást tettek.