Budapest lesz Európa Sportfővárosa 2019-ben

2015. november 13. 19:38

Málagával, Jerevánnal és Vallettával szemben Budapestet választott 2019 Európa Sportfővárosává az Európai Sport Fővárosai Bizottság.

2015. november 13. 19:38

Budapest lesz 2019-ben Európa Sportfővárosa – a címet a Fővárosi Önkormányzat pályázatát elbíráló European Capitals of Sport Association (Európai Sport Fővárosai Bizottság – ACES) ítélte oda. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján olvasható beszámoló szerint a 2024-es nyári olimpia megrendezéséért versenyben lévő Budapesttel együtt Málaga, Jereván és Valletta pályázott.

A brüsszeli székhelyű ACES 2001-ben hirdette meg először a címet, amelyet akkor Madrid kapott meg. Az idén Torino, jövőre Prága, 2017-ben Marseille, 2018-ban pedig Szófia lesz a kontinens sportfővárosa.

Ez a cím segít Budapest 2024-es olimpiai pályázatának, médiafigyelmet irányít a fővárosra, és az egész éves aktivitás révén hasznos tapasztalatokra tehetünk szert” – idézte a mob.hu közleménye Szalay-Bobrovniczky Alexandrát, Budapest főpolgármester-helyettesét, aki hozzátette: Budapest már meglévő sporteseményekre fűzte fel a pályázatát, amely nem igényel külön infrastrukturális fejlesztéseket. 

Fábián László, a MOB sportigazgatója úgy fogalmazott: Budapest már több alkalommal bizonyította versenyszervező képességét, vendégszeretetét, s példaként említette az elmúlt évekből a birkózó-, és a vívó-világbajnokságot, illetve a vízilabda és a cselgáncs Európa-bajnokságot. Fábián szerint a NOB új reformprogramja, az Agenda 2020 épp az olyan közepes városoknak ad olimpiarendezési lehetőséget, mint amilyen Budapest. Az olimpiai bajnok sportvezető a 2024-es pályázattal kapcsolatban úgy vélekedett, hogy rengeteg munka vár még a kormányra, a MOB-ra és Budapestre.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2015. november 15. 08:41
Remélem, 2019-ben még lesz európa a szó hagyományos értelmében.
Tintamin
2015. november 14. 08:34
Egyszer már pályázhatnánk olyanra is, hogy a "Tudás országa", "Haladó nemzet", "Az oktatás fellegvára". De ilyen butítás mellett inkább az "Összeszerelő-üzemország" titulus jut nekünk.
Akitlosz
2015. november 13. 23:22
A sport nem egy ország így fővárosa sincsen. A cím komolytalan, kb. mint a "nyár fővárosa" és hasonlóak.
pemete jakab
2015. november 13. 22:12
Az ünnepségeket a pocakosodó focibolond Orbán rezgős tokájú beszéde fogja megnyitni. Igaz, akkor már nem miniszterelnökként.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!