Soros György Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz hasonlóan szintén a probléma keletkezési helyén, Szíriában kezelné a helyzetet hat pontos javaslatával.
1. Az EU-nak évente legalább egymillió menekült befogadására kell felkészülnie, ennek költségei megoszlanának a tagállamok között, valamint a pénz fedezetének előteremtésére kibocsátanának egy közös európai kötvényt is. Minden menekültnek 15 ezer euró járna az első két év kiadásainak finanszírozására.
2. Sokkal több pénzt kellene pumpálni a Libanonban, Törökországban és Jordániában lévő menekültek ellátásába. Az EU most 1 milliárd eurós segítséget nyújt a három országnak, Soros szerint lehetne ez 20 is, amiből az EU állna 10-et, a világ többi országa, élen az USÁ-val pedig a maradékot. Soros speciális kereskedelmi övezeteket hozna létre Tunéziában és Marokkóban, így a menekültek foglalkoztatása is megoldottá válna.