Orbán Viktor elárulta, mi az a két dolog, ami leginkább fenyegeti Magyarország létét (VIDEÓ)

„A háborúból ki kell maradni, a migrációval szemben pedig meg kell magunkat védeni” – szögezte le a miniszterelnök.

Ebben az évtizedben nem áll le, sőt, talán nem is mérséklődik a menekültek Európába áramlása – állapította meg az MTA munkacsoportja most elkészült tanulmányában. Ennek elkészítésében szeptember óta az akadémia 30 földrajztudósa, kisebbségkutatója, jogásza, közgazdásza, regionális kérdésekkel foglalkozó szakembere vett részt.
Nem áll le a menekültek Európába áramlása, sőt, talán nem is mérséklődik ebben az évtizedben – állapította meg a Magyar Tudományos Akadémián létrehozott munkacsoport, amelynek tanulmányáról csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót Budapesten.
Lovász László, az MTA elnöke elmondta: a Belügyminisztérium felkérésére bővítette ki az akadémia korábbi migrációs kutatásait, a munkában az MTA öt intézetének csaknem 30 földrajztudósa, kisebbségkutatója, jogásza, közgazdásza, regionális kérdésekkel foglalkozó szakembere vett részt szeptember óta.
A most elkészült és az MTA honlapján, az mta.hu oldalon nyilvánosságra hozott tanulmány az év első nyolc hónapjában felvett, illetve összegyűjtött menekültügyi regisztrációs adatok elemzése mellett a kibocsátó országok gazdasági és társadalmi helyzetével foglalkozik.