Helyreigazítást kértünk az Átlátszótól

2015. október 20. 11:09

Világosan látszik, hogy a bejegyzés állításaival ellentétben az ominózus Facebook-csoport semmilyen kapcsolatban nem áll a DK-val, annak adminisztrátora pedig nem tagja a DK-nak.

2015. október 20. 11:09
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció

Az Átlátszó blogfelületén jelent meg egy írás »DK-s gyűlöletcsoport buzdít Orbán kivégzésére a Facebookon« címmel. A blogbejegyzés tartalma számos félreértésen és téves információn alapul.

Egyrészt a fent nevezett Facebook-csoport adminisztrátorát a DK már tavaly májusban jogerősen kizárta tagjai sorából, így az semmilyen módon nem tekinthető a párt tagjának, vagy véleményformálójának. Másrészt a csoport adminisztrátora – a pártból történő kizárása óta – a Facebook-csoport nevében rosszhiszeműen, nem csak a párt engedélye nélkül, hanem kifejezetten annak ellenére használja a Demokratikus Koalíció nevét. Harmadrészt a csoportban azért található meg Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő, mert a zárt csoport működése lehetővé teszi, hogy bárkit meg lehessen hívni a megkérdezése nélkül – tehát valaki anélkül is taggá válhat egy ilyen csoportban, hogy ismerné annak tartalmát.

A Demokratikus Koalíció azt kérte az Átlátszótól, hogy igazítsa helyre a fent nevezett cikket. Világosan látszik, hogy a bejegyzés állításaival ellentétben az ominózus Facebook-csoport semmilyen kapcsolatban nem áll a DK-val, annak adminisztrátora pedig nem tagja a DK-nak.

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2015. október 21. 05:46
Nagyon átlátszó a DK hazugsága.
várúr
2015. október 20. 20:25
"Világosan látszik..." az, hogy kikből áll a dk nevű munkásőr banda.
balbako_
2015. október 20. 17:09
Az eszelős gyűlölet amiről ez a szemét tanúskodik a DK sajátja. A magyar politikai élet egyik fekélye ez a csapat.
pkarcsi
2015. október 20. 17:06
A DK olyan mint az elhülyült Fletó.Minden aljasságra képesek.Kun Béla óta ök a legmocskosabb gyülekezetek egyike.Tmrgbe lövetés mellett mi az a kis akasztás.Vörösszemét bunkók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!