A vasárnapi boltzárral kapcsolatban népszavazást kezdeményező magánszemély azt szeretné, ha azok is megszólalnának, akik támogatják a törvényt. Simonné Gercsényi Gabriella az MTI-nek kedden úgy nyilatkozott, azt szeretné, ha azok is megszólalnának egy népszavazáson, akik támogatják a törvényt. „Mert tudom, hogy ők sokan vannak” – indokolt. Ezért kezdeményezett pozitív kérdést, mert az mindenkit mozgósít, támogatókat és ellenzőket egyaránt - tette hozzá.
A Kúria kedden a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatait helybenhagyva elutasította azokat a felülvizsgálati kérelmeket, amelyeket a vasárnapi munkavégzés tilalmára vonatkozó népszavazási aláírásgyűjtő ívek hitelesítése érdekében nyújtottak be. Ezután nyílt meg a lehetőség új kezdeményezések benyújtására a témában, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatása szerint kedden már ketten is nyújtottak be népszavazási kérdést a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban. Az NVI nyilvántartása szerint az elsőként érkezett kérdés Simonné Gercsényi Gabriella magánszemélyé, a második Harangozó Tamásé, az MSZP frakcióvezető-helyetteséé.