„Nagyon elégedettek vagyunk, úgy látszik diplomáciai erőfeszítéseink sikeresek voltak” – mondta. A külügyminiszter csütörtökön a sajtónak úgy nyilatkozott: meglepte, hogy Magyarország nem értesítette Szlovéniát a kerítésépítés tervéről. A szlovén külügyminisztérium figyelemmel kíséri a fejleményeket, és felvette a kapcsolatot Magyarországgal – mondta.
Orbán Viktor miniszterelnök osztrák partnereivel folytatott tárgyalásai után tartott sajtótájékoztatóján pénteken Bécsben azt mondta: a magyar-szlovén határon most terepmunka zajlik, hogy „kitakarítsák” a határsávot, alkalmassá téve ezzel mobil eszközök elhelyezésére. Mivel azonban Szlovénia tagja a schengeni övezetnek, arra a határszakaszra semmi olyat nem szabad felépíteni, amit nem lehet „eltakarítani” egy napon belül – közölte a kormányfő.
Szlovénia egy héttel ezelőtt ideiglenes határellenőrzést vezetett be a Magyarországgal közös határán, mivel attól félt, hogy a migránsok Magyarországról Szlovénián keresztül próbálnak majd meg Ausztriába jutni, ami ez idáig nem fordult elő.