A baloldali ellenzék szerint kezd kezelhetetlenné válni a menekülthelyzet

2015. szeptember 02. 11:31

A baloldali ellenzéki pártok mindegyike szerint tarthatatlan a jelenlegi menekülthelyzet. Az MSZP azt szeretné, ha a kormány átvenné a civilektől a migránsok ellátását. A DK úgy látja, hogy Tarlós István is felelős a kialakult helyzetért. Míg az Együtt szerint Magyarország egyedül nem tudja megoldani a menekültválságot, viszont nem csak pénzt kellene kérnie az EU-tól, hanem megoldási javaslatokkal is elő kellene állnia.

2015. szeptember 02. 11:31

Horváth: A határon lenne a tranzitzónák helye

Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy vegye át a menekültprobléma kezelését az ezzel foglalkozó civil szervezetektől. Horváth Csaba, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőző sajtótájékoztatóján elfogadhatatlannak nevezte, hogy az állam helyett civilek adnak ételt és más segítséget a menekülteknek. A kormány nem tesz meg mindent, hogy a súlyos menekültprobléma minél kisebb fennakadást jelentsen a helyieknek – mondta, majd hozzátette, az MSZP szerint a tranzitzónáknak a határon lenne a helyük. A szocialista politikus szólt arról is, hogy a közelmúltban egy teherautóban megfulladt 71 menekült halálát talán el lehetett volna kerülni, ha az Európai Unió és hatóságai határozottan, egységesen és érthetően lépnének fel.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye

A leírtak alapján egyértelmű, hogy kit fognak választani Magyarországon – sorsfordító kanyarhoz érkezett a Fidesz és a Tisza versenye
Tovább a cikkhezchevron

DK: Kezd kezelhetetlenné válni a menekülthelyzet

A Demokratikus Koalíció szerint Tarlós István főpolgármesternek is felelőssége van abban, hogy a menekültek tisztességes körülmények között tartózkodhassanak Budapesten. Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülését megelőző sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a budapesti városvezetés tétlensége mellett a kormány tehetetlensége és hisztériakeltése miatt is kezd kezelhetetlenné válni a menekülthelyzet. 

A politikus követelte továbbá egy a 3-as metró felújítását vizsgáló bizottság felállítását, amely szerinte választ adhatna arra, hogy a városvezetés miért újítja fel az új szerelvények vásárlásánál drágábban a régi metrókocsikat.

Szelényi szerint nem csak pénzt kellene kérni

Az Együtt pedig úgy látja: konkrét megoldási javaslatokat kellene a magyar kormánynak vinnie az Európai Uniónak és nem csupán pénzt kellene kérnie. Szelényi Zsuzsanna, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a megoldási javaslatok között említette, hogy közös erőfeszítéseket kell tenni az embercsempész-hálózatok felszámolásáért, kerítés helyett pedig a határvédelemhez uniós segítséget kellene kérni. A politikus szerint egyszerűsíteni kell a menekültügyi szabályokat Európában.

Szelényi Zsuzsanna hangsúlyozta, Magyarország egyedül nem tudja megoldani a menekültválságot. Szerinte a kormány eddigi erőfeszítései megbuktak, nem tudják biztosítani, hogy a magyarok biztonságban érezzék magukat és a menekültek emberséges ellátása sem megoldott. Szelényi Zsuzsanna kérdésre válaszolva jelezte, nem ért egyet a parlament előtt lévő, „a menekülteket kriminalizáló” törvényjavaslattal. Problémásnak nevezte a menedékjogi eljárás felgyorsítását és a honvédség határvédelemben való részvételét. A tömeges bevándorlás kezelését célzó javaslatok házszabálytól eltérő tárgyalásával kapcsolatban úgy értékelt, nem a kapkodás és a hisztériakeltés vezet eredményre.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2015. szeptember 02. 16:15
Az mszp eddig a létezését is tagadta, most "kezelhetetlen" menekülthelyzetről beszél. Ehhez képest Kunhalmi Ágnes még a középfokú nyelvvizsgáját sem tudta "kezelni". S még ezek nevezik magukat politikusoknak, édes jó Istenem...
Válasz erre
1
0
alex.leopardi
2015. szeptember 02. 15:55
álprobléma, ti haza,nemzetáruló szemetek
Válasz erre
2
0
Sárközi Miskulancia
2015. szeptember 02. 15:19
Döbbenetesek ezek a pondrók. Egyszerre volna kedvem sírni, beszarni és hányni tőlük.
Válasz erre
1
0
hátakkor
2015. szeptember 02. 14:43
Hát így néz ki az álprobléma elvtàrsak..
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!