Ponta szerint Magyarország provokálja Romániát

2015. augusztus 11. 08:00

A román miniszterelnök szerint Magyarország provokálja Romániát, de ő maga nem hagyja magát provokálni, helyette inkább örül annak, hogy az alacsony áfa miatt Romániába járnak vásárolni a magyarok, és hogy a korábban Magyarországon tevékenykedő nyugati cégek Romániába költöztetik a gyáraikat.

2015. augusztus 11. 08:00

Victor Ponta román miniszterelnök szerint Magyarország provokálja Romániát, miközben az európai országok és az Egyesült Államok részéről „rendszeres bírálatoknak” van kitéve. A szabadságáról hétfőn visszatért kormányfő a Romania hírtelevíziónak adott, élőben közvetített hétfő esti interjúban reagált azokra a kijelentésekre, amelyeket Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete tett a Romania Libera napilapban hétfőn közölt interjúban. 

Azt hiszem, hogy a magyar kormány – a nagykövet ugyanis a kormány játékát űzi – erősen próbál provokálni bennünket. Őket jelenleg egész Európa és Amerika is bírálja az antiszemitizmusukért, a revizionizmusukért, az oroszbarátságukért, a bevándorlók ellen épített kerítésért, és akkor arra tesznek kísérletet, hogy Romániát is belerángassák a botrányba” – jelentette ki Victor Ponta. Hozzátette: nem kíván bekapcsolódni ebbe a játékba, és azt akarja, hogy a magyar kormány feleljen azért, amit tesz. 

Örvendek annak, hogy a magyarok Romániába jönnek élelmiszert vásárolni, és nyugati cégek, amelyek korábban Magyarországon működtettek gyárakat, most ezeket Romániába költöztetik. Én elégedett vagyok ezzel. (…) Nem hagyom magam provokálni” – jelentette ki Victor Ponta. A miniszterelnök azt is megemlítette, hogy szerinte a magyarok azért járnak Romániába élelmiszert vásárolni, mert kormánya júniusban 24 százalékról 9 százalékra csökkentette az élelmiszerek áfáját. „Magyarországon 27 százalékos az élelmiszerek áfája. Igen, hozzánk jönnek vásárolni. Ezért idegesek amiatt, hogy nem nyitunk elég utat a két ország között” – jelentette ki. 

Kritizált a magyar nagykövet

Zákonyi Botond nagykövet a Romania Libera bukaresti napilapnak adott interjúban egyebek között arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről. 

Példaként említette, hogy a Szeged-Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása késik a román fél miatt. Zákonyi Botond azt is sérelmezte, hogy Victor Ponta többször bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt, akit folyamatosan nacionalistának és Európa-ellenesnek tüntetett fel. Ponta a baloldali, európai, „jóságos Victor” szerepét akarja eljátszani Európában a „rossz Viktorral” szemben – magyarázta a nagykövet.

A nagykövet kijelentései miatt hétfőn bekérették a román külügyminisztériumhoz Nagy Károly Zoltánt, Magyarország bukaresti nagykövetségének az első beosztottját, aki a szabadságát töltő Zákonyi Botondot helyettesíti.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qccqccqcc
2015. augusztus 11. 15:35
Mondja a korrupcióval vádolt Ponta. Háhá...
Spamkontroll
2015. augusztus 11. 12:45
Ezek is minden szarral foglalkoznak, csak a népük dolgaival nem...
Vadjoe
2015. augusztus 11. 12:13
Ponta egy politikai hulla. Ő a román Feri.
Burmin
2015. augusztus 11. 11:37
Érdekes nemrég a Népszabóban ( magazin hátsó oldala ) olvastam hogy hiába alacsonyabb az áfa a magyarok mégsem mennek a közeli Váradra, Aradra, mert az áru minősége elmarad a magyarországiétól. Valszeg Ponta lódított egy nagyot. Ami a cégek áttelepülését illeti még a magyarországinál is alacsonyabb a bér, na ott tényleg biorobotok dolgoznak, átmenni végleg nem éri meg. Amúgy én nem tudok arról hogy bármelyik cég Romániába települt volna ott meg nagyobb a korrupció...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!