Donyecktől északra, Artemivszk térségében nagy szórású Grad rakéta-sorozatvetőkkel támadták a szakadárok a katonai állásokat. Luhanszk környékén, a megyeközponttól mintegy 27 kilométerre északkeletre fekvő Sztanicja Luhanszka településnél vetettek be a szakadárok 120 milliméteres akna, illetve gránátvetőket. A Luhanszk megyei kormányzóság közlése alapján két katona sérült meg az éjjel Sztanicja Luhanszkánál.
Ki kellett volna vonni a nehézfegyvereket
A februári minszki megállapodás szerint a 100 milliméternél nagyobb kaliberű fegyvereket ki kellett volna vonnia mindkét félnek a frontvonal 30 kilométeres övezetéből. Az ukrán védelmi minisztérium egyik osztályvezetője, Valentin Fedicsev egy tévéinterjúban elmondta, hogy a tárca becslései szerint összesen 42-43 ezer oroszbarát szakadár fegyveres, illetve Oroszországból érkezett zsoldos és hivatásos katona van jelenleg Kelet-Ukrajnában. Ebből orosz fegyveres alakulatok létszáma 8-13 ezer közötti, a szakadárok erőké 32-34 ezer. Petro Porosenko elnök májusban arról beszélt, hogy a Donyec-medencében összesen mintegy 40 ezer fegyveres van, Oroszországban pedig közvetlenül az ukrán határnál 50 ezres katonai erőt vontak össze.