A román külügyminisztérium bekérette a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét

2015. augusztus 10. 17:10

A román külügyminisztérium a bukaresti magyar nagykövet által egy román lapnak adott interjú miatt bekérette Nagy Károly Zoltánt, a magyar külképviselet első beosztottját. Bukarest azt kifogásolja, hogy az interjúban Zákonyi Botond megkérdőjelezte a román kormányzat jó kapcsolatok építése iránti elkötelezettségét.

2015. augusztus 10. 17:10

A román külügyminisztérium bekérette hétfőn a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét egy interjú miatt, amelyet Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet adott a Romania libera című bukaresti napilapnak. A román külügynek az MTI bukaresti irodájához is eljuttatott közleménye szerint hétfőn reggel Nagy Károly Zoltán első beosztottat kérették be, mert a nagykövet jelenleg szabadságát tölti.

A román külügyminisztérium szerint a megbeszélésen a román fél kifejtette határozott „egyet nem értését” azzal, amit a magyar nagykövet a román-magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott.

A román jobboldali ellenzékhez közel álló lap által hétfőn közölt interjúban Zákonyi Botond egyebek mellett elmondta, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoles
2015. augusztus 10. 23:44
Szétlőné már őket Putyin, megérdemelnék a kétszínű szemétládák!
alex.leopardi
2015. augusztus 10. 20:47
piha,mintha nem tudná minden erdélyi magyar
Sieger
2015. augusztus 10. 19:21
Szar romania! A hurok szorulni fog
cereal killer
2015. augusztus 10. 19:01
Ha bekéreti és leckézteti, az viszont bizonyítja "a román kormányzat jó kapcsolatok építése iránti elkötelezettségét". Vagy nem? Nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!