„Rendszerbontó népszavazást” tartana az Új Magyar Köztársaság

2015. július 18. 14:02

Elindította „rendszerbontó népszavazásának” aláírás-gyűjtési kampányát az Új Magyar Köztársaság egyesület szombaton. Az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarországért Mozgalom és a PM is részt vesz a kezdeményezésben, amit az MSZP is támogatásáról biztosított.

2015. július 18. 14:02

Hivatalosan is elindította „rendszerbontó népszavazásának” aláírás-gyűjtési kampányát az Új Magyar Köztársaság egyesület szombaton; a szervezők arra számítanak, hogy a jelenlegi négy mellett hamarosan további két kérdésben gyűjthetik a referendum kiírásához szükséges támogatásokat.

Lattmann Tamás, a szervezet ügyvivője az eseményen megemlítette, a kórházi várólistára kerüléstől számított hat hónapon belüli ellátási kötelezettségről szóló kérdés már a Kúria előtt van, a vasárnapi zárva tartás megszüntetésére vonatkozóval pedig hétfőn foglalkozik a Nemzeti Választási Bizottság.

A most indított akció során arról nyilatkozhatnak a polgárok, támogatják-e a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelését, a gyermekvédelemre szorulók ingyenes iskolai étkeztetését, a kötelező kamarai tagság eltörlését, valamint azt, hogy mandátumuk idejére ne kapjanak nyugdíjat az országgyűlési képviselők.

„Eljött az ideje annak, hogy a Magyarországon egyébként már csúcsra járatott panaszkultúra helyére végre egyfajta cselekvési kultúra kerüljön” – fogalmazott az ügyvivő, aki erre tökéletes alkalomnak nevezte akciójukat.

Lattmann Tamás arról beszélt: az elmúlt hetek, hónapok történései „már-már bohózatba hajló jelenségekkel” mutatták meg a népszavazással kapcsolatos új törvényi szabályozás gyenge pontjait, utat mutatva a rendszer jövőbeni reformja felé, hiszen jelenleg a törvényi szabályozás „sokkal inkább támogatja az olyan kezdeményezéseket, amelyek az emberek tényleges megkérdezése helyett egyfajta ál-konzultációkat és egyebeket tesznek lehetővé, mindezt csupán politikai célokból”.

Az eseményen elhangzott: civil szervezetek (köztük a Magyar Szolidaritás Mozgalom) és szakszervezetek mellett pártok is részt vesznek a kezdeményezésben. Vajda Zoltán, az egyik szervező közlése szerint köztük van az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarországért Mozgalom és a PM, az LMP válaszát még várják. Az MSZP támogatásáról biztosította a kezdeményezést, ennek módjáról napokon belül egyeztetnek, míg a Demokratikus Koalíció elvi támogatásáról biztosította a megmozdulást – fűzte hozzá.

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2015. július 19. 20:16
„Rendszerbontó népszavazást” a Fidesz pénzeli. Mert így lesz újabb, most már 39%-os, vagís 2/3-os győzelem!
illesl
2015. július 19. 16:20
A mai neolib agymosott bagázzsal vigyázni kell. Rosszul alszik, vagy bal lábban kel fel. Felordít: REFORM KELL, MEGSZORÍTÁS ÉS BONTÁS. Majd utána kialakul egy torzó. Ha nyugalom van, akkor megint egyet ordít, bont. És folyamatos a torzók torza, rombolások rombolmánya lértejötte. Ezek az ostoba pártocskák arról semmit nem írnának, mit építenének. ELÉG VOLT A LEBONTÁSBÓl, a ROMBOLÁSBÓL. ÉPÜLÉSRE VAN SZÜKSÉG.
illesl
2015. július 19. 16:20
A mai neolib agymosott bagázzsal vigyázni kell. Rosszul alszik, vagy bal lábban kel fel. Felordít: REFORM KELL, MEGSZORÍTÁS ÉS BONTÁS. Majd utána kialakul egy torzó. Ha nyugalom van, akkor megint egyet ordít, bont. És folyamatos a torzók torza, rombolások rombolmánya lértejötte. Ezek az ostoba pártocskák arról semmit nem írnának, mit építenének. ELÉG VOLT A LEBONTÁSBÓl, a ROMBOLÁSBÓL. ÉPÜLÉSRE VAN SZÜKSÉG.
moricka13
2015. július 19. 15:56
A bontás az a cselekvés, tény, hogy valamit/fel, ki-, le-, szét/ bontanak. Úgy látszik, hogy népszavazással ezt akarják. Arról azonban nem szól a fáma, hogy felbontani, lebontani vagy szétbontani akarnak. Arról sem, hogyan és mit akarnak utána? Csak verik a nyálukat, kínjukban, jobb híján. Papp Réka Kinga is hol itt, hol ott felbukkan, rikkant párat, utána nagyot koppan és elhallgat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!