Lopással vádolja az MSZP a kormányt

2015. július 15. 15:06

Az MSZP „gazemberségnek” és „lopásnak” tartja, hogy a kormány az állami földek privatizációjára készül. Gőgös Zoltán, a szocialisták elnökhelyettese fogalmazott így szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

2015. július 15. 15:06
Gőgös Zoltán (MSZP) szerint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) feltehetően azért állt elő az állami földek értékesítésének javaslatával, mert rájöttek, egy esetleges kormányváltás után elvesztenék földbérletüket az arra az elmúlt években, alkalmatlanul kiválasztottak. Az MSZP szerint ezért most „nemes egyszerűséggel el fogják lopni ezt az ötezer milliárd forintos állami vagyont”, amely egyben szinte az utolsó értékesíthető vagyoneleme az államnak – mondta Gőgös Zoltán, majd hozzátette, a jegybank feltehetően nagyon hosszú távú hitelekkel segíti majd az egyébként arra méltatlan személyek földvásárlását.
 
Beke Károly, a szocialisták elnökségi tagja hangsúlyozta, pártja hatalomra kerülése esetén a jövő generációinak érdekében visszaszerzi az államnak a jogtalanul szerzett földtulajdonokat.
 
Gőgös Zoltán a fentiek mellett kitért arra is, hogy az alkatrészraktárakra is kiterjedő kötelező vasárnapi zárva tartás a mezőgazdasági betakarítást is hátráltatja, és akár napi ötmillió forintos kárt is okozhat. 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2015. július 16. 08:46
Nem a kormány állt elő ezzel, hanem a Magosz! A kormányt is meglepetésként érte a felvetés. Gőgös ne kezelje tényként a felvetést, viszont érdekelne, hogyan lehet 500 milliót megtakarítani?
áfonya
2015. július 16. 03:38
Jahhh a gőgös elvtárs mindig harsány hangoskodik saját magáról elvonja figyelmet van félmilliárdocska ihéj csuhéj fahléj capcapra .
áfonya
2015. július 16. 03:35
Mszp először simon barátjuktól kérdezze meg honnan van a dugi pénze azután vádaskodjon,,,jahh meg 2010 bukásuk után nem számoltak el a nagy hiánnyal ,hol a pénz ..no meg korrupt szocik hirtelen gazdagsága miből ered,,végül kiderül ki a körmös..
néhai Ch.Pilot
2015. július 16. 00:37
Jópofa ez az MSZ(M)P! Ha államosít a kormány, akkor az a baj, ha magántulajdonba ad, akkor az. El kéne már dönteni, melyik oldalon álltok, elvtársak! Vérkomcsik, vagy vadkapitalisták vagytok? Mert ez így hiteltelen és tudathasadásos állapot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!