Lázár: Távozhatnak az adóhivatal vezetői

2015. július 09. 16:12

Lázár János szerint Orbán Viktor miniszterelnök jelentős adóeljárási reformot szeretne még az idén, az új struktúrában pedig a NAV jelenlegi vezetői nem biztos, hogy részt fognak venni. A kormány a menekültjoggal való visszaélések számának jelentős csökkenését várja a hétfőn elfogadott, bevándorlásra vonatkozó törvénycsomagtól – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

2015. július 09. 16:12

A kormány a menekültjoggal való visszaélések számának jelentős csökkenését várja a hétfőn elfogadott, bevándorlásra vonatkozó törvénycsomagtól – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a jogalap nélküli bevándorlók kiszűrésének fontosságát hangoztatta, hozzátéve, hogy a jogszabály-módosítás egységes eljárást és hatékonyabb szankciókat garantál.

A Magyarországra visszatoloncolni tervezett 15-20 ezer ember ügyében az Európai Unióval, Németországgal és Ausztriával való folyamatos tárgyalásokat tartott szükségesnek. A tárcavezető arról is beszámolt, hogy „gőzerővel” készítik elő az ideiglenes határzárat, a miniszterelnök a mielőbbi felállításra utasította a belügyminisztert. Hozzátette, hogy a következő hetekben meg kell kezdődnie az első építkezéseknek.

Lázár János azt is megerősítette, a rendelkezésre álló titkosszolgálati információk alapján megállapítható, hogy Szerbiában szervezett embercsempészek dolgoznak, akik megjelölik a könnyen átléphetőnek ítélt határszakaszokat.

Milliárdos lehet a viharkár

Több milliárd forint lehet a szerdai vihar okozta károk mértéke – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten. Kérdésre elmondta, a kármentesítéshez szükséges esetleges kormányzati segítség ügyében egyeztetni fog a kormányhivatal-vezetőkkel.

A sajtótájékoztatón részt vett Bakondi György, Orbán Viktor miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója, volt katasztrófavédelmi vezető is, aki arról tájékoztatott, hogy 4500 bejelentést kapott a katasztrófavédelem a viharral összefüggésben. A tűzoltói vonulások száma másfél havi átlagnak felelt meg.

Távozhatnak az adóhivatal vezetői

A kormány által tervezett új adóeljárási tartalomhoz új struktúra is társul – fogalmazta meg személyes véleményét csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője, aki nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelenlegi vezetői ebben nem fognak részt venni.

A tárcavezetőnek – mint azt sajtótájékoztatóján közölte – van az ügyben konkrét információja, de ezt nem kívánta megosztani. Azt azonban megerősítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök jelentős adóeljárási reformot szeretne még az idén.

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Heineken bojkott
2015. július 10. 09:18
Burmann Nem egyszerűsíteni kell mindösszesen, hanem nagyon sok embert egész egyszerűen ki kell venni abból a körből, aki adóbevallásra kötelezett. Ennek a munkálatai jól haladnak Olyan jól hogy még csak 5 éve várunk a söralátét nagyságu bevallásra, amivel orbán választást nyert 2010 ben
Heineken bojkott
2015. július 10. 09:01
a zsidesz egyértelműen a Heineken , a külföldi multinacionális vállalatok mellé állt, az 1000 év jogán MAGYAR Csík - Csíksomlyó - Igazi Csíki sör kontra 5 éve az területrabló oláhoknál garázdálkodó Cluic Premium perekhez vezető TTIP ügyében ÖSSZENŐTT AMI MINDÍG IS ÖSSZETARTOZOTT!!!!!!!!!!!!!!
Heineken bojkott
2015. július 10. 08:57
eu-S "DEMOKRÁCIA" 8 általánosos , zsarolható bábok vezetésével Magyar részről csak a Jobbik szólalt fel a TTIP ellen „A júniusról elhalasztott vita ezen az ülésen is korlátozott volt. Martin Schulz elnök nem tette lehetővé az érdemi vitát, kérdések feltételét, így a TTIP támogatói zavartalanul terjeszthették a hamis illúziókat” - közölte az Alfahírrel Balczó Zoltán. A jobbikos politikus továbbá arról tájékoztatott, hogy Schulz az eljárási szabályzat önkényes értelmezésével azt is megakadályozta, hogy a sokat támadott befektető–állam vitarendezési mechanizmust egyértelműen elutasító indítványokról szavazni lehessen.
Heineken bojkott
2015. július 10. 08:56
EGYÜTT A FIDESZ-MSZP-DK NAGYKOALÍCIO A MAGYAR EMBEREK ELLEN, A GLOBÁLIS NAGYTŐKE MELLETT http://alfahir.hu/a_fidesz_mszp_dk_koalicio_a_globalis_vallalatok_erdekei_mellett_szavazott alfahir.hu/a_fidesz_mszp_dk_koalicio_a_globalis_vallalatok_erdekei_mellett_szavazott
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!