A Gazprom vezérigazgatója azt mondta, hogy több elképzelés létezik a Török Áramlathoz csatlakozó európai vezetékekkel kapcsolatban. Közöttük a Szlovákia által szorgalmazott Eastringnek nevezett projektet említette, majd hozzátette: olyan is van, amely Magyarországon keresztül az osztrák Baumgartenig szállítaná az orosz gázt. Miller szerint a legjobb az lenne, ha a Fekete-tengertől Bamugartenig vinnék az energiahordozót Európába. Hozzátette: azt is figyelembe vennék, hogy Szerbiában, Magyarországon és Ausztriában elég magas szintűek az előkészületek – utalt a tavaly leállított Déli Áramlat projekt tervezési munkálataira.
Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly december elején a törökországi Ankarában jelentette be, hogy Oroszország eláll a Déli Áramlat gázvezeték megépítésétől és Törökország felé viszi az orosz gázt. A politikus azzal indokolta a döntést, hogy az Európai Unió akadályozta a projektet. Az idén januárban ki is jelölték a Törökországba tartó gázvezeték útvonalát, amely 660 kilométer hosszan a Déli Áramlat vezeték nyomvonalán halad, majd 250 kilométer hosszúságban új nyomvonalon, Törökország európai részébe vezet.
A Fekete-tenger alatt négy vezetékágat építenek, ezeken egyenként évente 15,75 milliárd köbméter földgázt tudnak majd átengedni. A Gazprom összesen évi 63 milliárd köbméter földgázt juttathat el így Törökországba, az első szállítást 2016 végére tervezi. A korábbi tervek szerint a Déli Áramlat gázvezetéket előbb a Fekete-tenger alatt, az oroszországi Anapától építették volna meg Bulgáriáig, majd a szárazföldi szakasz Bulgárián, Szerbián, Magyarországon és Szlovénián át vezetetett volna Ausztriáig.