Megszólaltak a pártok a plakátrongálás kapcsán

2015. június 07. 15:53

A DK Polt Pétertől várja, hogy hivatalból lépjen a plakátok ellen. A Fidesz agressziónak nevezete a rongálásokat, frakciója pedig feljelentést tesz Szigetváriék ellen, és a hídfoglaláshoz hasonlítja az akciót. A Jobbik szerint mindenki túlzásba esett, különösen a rendőrség, amely állítólag még DNS-mintát is vett az egyik elkövetőtől. A 444 közreadott egy rendőrségi jegyzőkönyvet.

2015. június 07. 15:53

A Demokratikus Koalíció – azon túl, hogy szégyenletesnek tartja a kormány nyílt idegenellenességét – Polt Péterhez fordul a plakátkampány miatt. A DK szerint nem a plakátok lefestésének vagy letépésének, hanem azok kihelyezésének a jogszerűségét kell megvizsgálni. A DK felszólítja Polt Pétert, hogy hivatalból indítson eljárást a kormány uszító óriásplakátjai miatt!” – írja közleményében Varju László, a párt alelnöke. 

A Fidesz Sajtóiroda közleménye így szól: „Elutasítjuk a baloldal agresszióját és felszólítjuk őket, hogy fejezzék be az erőszakos akcióikat! Hagyják abba a nemzeti konzultáció plakátjainak rongálására való felbujtást, és még ha nem is értenek egyet a konzultáció céljával, azt törvényes eszközökkel fejezzék ki!

Később a Fidesz-frakció is reagált, így: „A baloldal ott folytatja, ahol abbahagyta. A sorozatos híd- és közintézmény-foglalások, a törvénytelen útlezárások után most újra erőszakos eszközökhöz folyamodnak, hogy hallassák hangjukat. Szigetvári Viktor és az Együtt felbujtására baloldali pártaktivisták az éjszaka folyamán plakátokat rongáltak meg. Megdöbbentő, hogy a baloldal a magyar családokkal szemben a bevándorlók oldalára állt, és az ő érdekeiket fontosabbnak tartja, mint honfitársainkét. Elfogadhatatlan, hogy azok, akik folyamatosan a jogállamra hivatkoznak, most bűncselekményre bujtanak fel és bűncselekményt hajtanak végre. Ezért a Fidesz még a mai nap folyamán feljelentést tesz Szigetvári Viktor és bűntársai ellen.”

A Jobbik szerint a kormány és a baloldal is túlzásba esett a bevándorlásról szóló óriásplakátok ügyében, előbbi azzal, hogy „rendőröket delegált” a plakátokhoz, míg utóbbi a rongálásra buzdító reakciójával. Ezt Farkas Gergely, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője mondta vasárnap Budapesten, más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva.

A jobbikos képviselő elmondta, a kormány a „belföldi közvélemény manipulációjára, propagandára” használja a plakátokat. Farkas Gergely közölte, úgy tudja, a rendőrség egy esetben DNS-mintát is vett a plakátrongáló személyének kiderítésére, ami – szerinte – aránytalan lépés, helyette a közbiztonság javítására kellene hasonló mértékű erőforrásokat mozgósítani.

Emellett kiemelte: a Jobbik korábban többször szenvedett kárt plakátrongálás miatt, ezért, miként akkor, most is elfogadhatatlannak tartja az ilyen cselekedetet. A jobbikos képviselő emlékeztetett arra, hogy pártja elsősorban a határőrség visszaállításával szorítaná vissza a bevándorlást.

Mint azt korábban megírtuk, vasárnap hajnalban a rendőrség előállította az Együtt ifjúsági szervezetének hat aktivistáját, akik a kormány bevándorlással kapcsolatos óriásplakátjait rongálták. Szigetvári Viktor jogi segítségükről biztosította az előállítottakat, és az akció folytatására biztatott. 

Az Index arról írt, hogy a rendőrség figyeltette a plakátokat. A 444 megszerezte az ügyben eljáró Kiemelt Ügyek Főosztályán készült jegyzőkönyvet, mely szerint az egyenruhásoknak oly módon kellett figyelniük a Gundel étteremnél lévő plakátot, hogy „rendőri mivoltuk rejtve maradjon”.

Az MSZP felháborítónak tartja, hogy Magyarország rendőrsége az adófizető polgárok védelme helyett a kormányzat idegengyűlölő plakátjait figyeli. Orbán Viktornak hétfőn a Parlamentben felelnie kell arra, hogy a Belügyminisztérium hányas számú ügyosztálya foglalkozik a politikai véleménynyilvánítás operatív megfigyelésével, valóban elrendeltek-e méregdrága DNS-vizsgálatot a rongálók azonosítására, és ki adott utasítást arra, hogy a rendőrség állományát a kormányzati gyűlöletkampány védelmére használják?” – szól Harangozó Tamás, a Honvédelmi és rendészeti bizottság MSZP-s alelnökének közleménye.

Összesen 280 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csergolec
2015. június 08. 09:22
Egy politikusnak minden cselekedetét meg kell,kellene gondolnia. Ezt balos barátommal folytatott vitám(??)erősítette meg,mikor azt mondtam,egy politikus nem rongálhat meg plakátokat,és nem biztathat erre embereket,és Ő erre csak annyit kérdezett,és kordonokat bonthat?? A vitánk eddig tartott,és akkor jutott eszembe a fenti mondat igazsága.
csuka
2015. június 08. 07:05
"Magyarország jobban teljesít! Nem kapnak fizetést a tanárok Posted on 2015/06/07Szerző: Admin Március óta nem fizet bért a ceglédi óraadó pedagógusoknak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK). Ezt a tankerület vezetője is elismerte, amikor a Ceglédi Panoráma hírportál szembesítette a KLIK-et egy tanár édesanyjának panaszos levelével." https://balrad.wordpress.com/2015/06/07/magyarorszag-jobban-teljesit-nem-kapnak-fizetest-a-tanarok/ CSAK A FIDESZ MAFFIA !
Papuska
2015. június 07. 23:37
Az senkinek nem tűnik fel, hogy ezek a szerencsétlen és szánni való "menekültek" mindenféle üldözés, vagy veszély nélkül kilométerek ezreit teszik meg a valós veszélyzónáktól? Az senkinek sem tűnik fel, hogy több, mint ezer kilométert nem lehetett megtenni pénz, nagyon sok pénz nélkül. Az a mese, hogy gyalog jöttek, mindenféle segítség nélkül, enyhén szólva hihetetlen. Végig gondolta már valaki, hogy hogy kerülnek idáig ezeket az embereket, ki és milyen szándékból segíti, támogatja Őket? Gondolt már valaki arra, hogy hogyan fogják honorálni a segítséget? Teljesen más az, ha a szomszédunkban dúl a háború, senki nem tiltakozott a balkáni háború menekültjei, vagy az Ukrán menekültek ellen, de egy több ezer km-ről ide érkező, teljesen más identitású népséget befogadjunk, az igen veszélyes! Azt hiszem sokan olyan naivak, hogy át sem gondolják, milyen veszélyes!
Papuska
2015. június 07. 23:18
Egyszerűen nevetséges és nagyon átlátszó! A baloldal tiltakozott a határon túl élő magyarok ellen, és mindent megtesz a helyzetük romlása és az anyaországgal való kapcsolat tartása ellen, de afrikai, vagy ázsiai idegen népeket szívesen látna az országban. Ha arról beszélünk, hogy azért nem akarunk befogadni, számunkra reális veszélyt, de legalábbis nemzeti jellegzetességeinket megváltoztató idegeneket, mert meg szeretnénk őrizni a nemzeti identitásunkat rasszistának, idegengyűlölőnek kiáltanak ki. Egyszerűen a magyarok nem kellenek, de a menekültek igen, mert azok hígítják a Magyar Nemzetet, elveszik ezer évig megőrzött, más befogadottak által átvett jellegzetes nemzeti identitást. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy Ők soha nem voltak magyarok, valamiért gyűlölik, bűnösnek kezelik a magyarságot, és mindent megtennének, hogy ez a nemzet eltűnjön. Benn élnek, de gyűlölik a magyarokat. Valamiféle "világállamra" vagy nemzetek nélküli "Európai Egyesült Államok"-ról vizionálnak, amit valamiféle sajátos szervezetük vezet és ural. Ez véletlenül nem hazaárulás? Nem terrorcselekmény a nemzet vonatkozásában? Lehet, hogy ezt szabadon lehet csinálni? Lehet, hogy egy szűk gyűlölködő összeesküvőkből álló nemzetáruló kör tönkreteheti belülről a hazánkat? És ez sajnos nem vicc!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!