„Azért különleges ez a megállapodás (…), mert abban mind a négy ország televíziói és rádiói részt vesznek” – nyilatkozott az MTI-nek Szabó László Zsolt. Elmondta: a keretmegállapodás kölcsönös segítségnyújtásra, műsorcserére és közös fellépésre ad lehetőséget. Utóbbi kapcsán kifejtette: a Közszolgálati Televíziók Európai Szövetségében (EBU) ennek a megállapodásnak az alapján erőteljesebben tudnak majd fellépni, mivel a négy ország intézményei együtt igen jelentős térséget képviselnek.
Az MTVA vezérigazgatója szerint a megállapodás kidolgozása során elsődleges szempont volt az is, hogy a részt vevő országok nézői, hallgatói az eddiginél jobban megismerhessék egymás életét, mai valóságát és múltját. Kérdésre válaszolva elmondta: a partnerintézmények közül egynek sem szánnak kifejezetten kiemelt szerepet, terveik szerint mindegyikkel egyaránt hatékony és gyümölcsöző együttműködést akarnak folytatni.