Az EP-képviselő szerint az sem igaz, hogy a céget összeférhetetlenség miatt ki kellett volna zárni a pályázatból. Cretu válaszában az áll, az ajánlatokat háromlépcsős folyamatban értékelik. Elsőként a kizárási kritériumokat vizsgálják, majd a kiválasztási kritériumokat ellenőrzik, majd az ajánlatokat az odaítélési követelmények szerint rangsorolják. Cretu tudatja, hogy a konzorciumokat közösen, nem cégenként értékelik, miután a teljesítésért is egyetemes felelősséggel tartoznak, vezetőiknek pedig nyilatkozniuk kell arról, hogy nem áll fenn összeférhetetlenség vagy a kizárásra okot adó körülmény.
„Szó nincs összeférhetetlenségről” – hangoztatta Molnár, rámutatva: pályázó akkor zárható ki a versenyből, ha például csődeljárás vagy felszámolás alatt áll, korrupció vagy pénzmosás miatt vezetőjét elítélték, vagy nem fizet közterheket. Corina Cretu levelében azt írja, hogy az Altus minden dokumentumot benyújtott annak igazolására, hogy a konzorcium tagjai esetében nem áll fenn a kizárásra okot adó körülmény.
„Lázár János és Deutsch Tamás házhoz ment a pofonér” – utalt Molnár arra, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Brüsszelben tárgyalt a bizottság regionális politikáért felelős főigazgatójával. A DK alelnöke értetlenségét is kifejezte, hogy két ilyen rutinos politikus miért vállal fel egy ilyen „eleve vesztes ügyet”. „Talán Orbán Viktor személyes utasítására, Gyurcsány Ferenc iránt érzett mély gyűlölete és a tőle való félelme miatt kényszerítette bele közeli munkatársait abba, hogy nagyon gyorsan megkapják ezeket a pofonokat” – hangoztatta Molnár, aki szerint tudni lehetett, hogy néhány napon belül ki fog derülni az igazság, s az, hogy amit állítanak, „az egészen egyszerűen nem igaz”.
Molnár azt is elmondta, hogy az Altus mindenkivel szemben, aki az általa hazug állításnak nevezett vádakat megfogalmazta vagy megismétli, jogi eljárást fog kezdeményezni, szerinte jogosan.