A Jobbik Deutsch Tamás távozását sürgeti a paralimpiai bizottságból

2015. június 16. 17:45

Mint közleményükben írják, a Jobbik természetesnek venné, ha az elnök lemondásával együtt a fideszes alelnök, Deutsch Tamás is távozna a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségéből, mivel az ő kezdeményezésére folyósítottak szervezeti pénzt Gömöri végtörlesztéséhez. A párt eleve gyanúsnak tartja, ha politikusok kerülnek sportszervezetek élére.

2015. június 16. 17:45

A Jobbik azt várja, hogy Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke keddi lemondását követően Deutsch Tamás alelnök is beadja a lemondását, annál is inkább, mert – mint írják – megengedhetetlennek tartják, hogy az a személy vezesse akár „technikai értelemben” is az MPB-t, akinek kezdeményezésére a bukott elnök végtörlesztéséhez szükséges összeget folyósították.

A párt közleményét jegyző Szilágyi György hozzáteszi: „A politikusok különböző sportszakmai szervezetek élére erőltetése ugyanis a sportolóknak, valamint az utánpótlás-nevelésnek szánt adófizetői és szponzori pénzek lenyúlására adott lehetőséget.” 

A párt azt ígéri, kormányra kerülésük esetén  kormányzattól független korrupcióellenes hatóságot hoznak létre, amely a sportkorrupciós ügyeket is fel fogja tárni.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gázszerelő
2015. június 16. 21:39
Fenti kép alapján teljesen egyértelmű az a tudományos feltételezés hogy a cigányok az egyik elveszett zsidó törzs. Le se lehetne tagadni a vonások alapján
Gázszerelő
2015. június 16. 21:38
dajcs vezérkan zabigyerekgyártó tamás az élő példa arra hogy orbán ugyanolyan cigánytenyésztő mint az mszp
Gázszerelő
2015. június 16. 21:37
A Jobbik Deutsch Tamás távozását sürgeti a paralimpiai bizottságból Nemáááááááááááá Ami onnan csurran csepen a zsideszes vetérkan zabigyerekgyártónak, abból finanszírozza a kokainfogyasztását Ami szaros havi 3 milliót kap az eu-s semmittevésért, azt elviszi a 150 zabigyereke
Gázszerelő
2015. június 16. 21:34
doktorrbanvicc http://Orrban Viccorr alias GECI [Hozzászóló kiszűrése] 2015. június 16. 18:19 ÉN megvédem az ÉN tomikámat. Is. Minek? Megvédi őt helyetted a zoltai pufajkás ÁVÓ-s tömeggyilkos tanácsadód meg a köves slomo Te csak egy cionista báb vagy De jó a humorod, de humorban nem ismerjük a tréfát
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!