A rendszerváltást hibái ellenére is alapvetően jónak nevezték az Újratervezés – Cél: a demokrácia nevű konferencián részvevő politikusok. A Fidesz, a Jobbik, az LMP és az Együtt képviselői ugyanakkor teljesen eltérő véleményen voltak a rendszerváltást követő irányok helyességéről.
Az Együtt, A Korszakváltók Pártja és a Váradi András Alapítvány által közösen szervezett rendezvény politikusi kerekasztal-beszélgetésén Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke azt mondta, hogy a rendszerváltás vitán felül az egyetlen pozitív a huszadik századi politikai fordulatok közül, hiszen még akkor is elhozta az embereknek a szabadságot, ha az életszínvonal és a társadalmi igazságosság területén hagyott adósságot.
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke a rendszerváltást az elmúlt ezer év egyik legfontosabb magyarországi változásának nevezte, a magyar modell azonban szerinte a Fidesz mostani kormányzásával zsákutcába jutott, hiszen folyamatosan csorbulnak a korábban tárgyalásos úton kivívott liberális demokrácia erényei. Az Együtt politikusa szerint ennek visszafordítására több szabadságra, nagyobb versenyre és több Brüsszelnek átadott szuverenitásra van szükség.
Schiffer András, az LMP társelnöke úgy fogalmazott, a rendszerváltás egyértelműen demokráciát hozott, azonban az emberek „nem tudták megélni ezt a szabadságot”, hiszen a kormányok mindig növelték Magyarország külső kitettségét. Vagyis a rendszerváltás iránya a kezdetektől rossz volt, hiszen a különböző kabinetek ahelyett, hogy a helyi gazdaságra és a kisvállalkozásokra alapozták volna a munkaerőpiacot, folyamatosan a külföldi multinacionális cégek kegyeit keresték – mondta Schiffer András, aki szerint a problémákat nem különböző szakpolitikák fejlesztésévél, hanem a teljes gazdasági rendszer átalakításával lehetne orvosolni.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik országgyűlési képviselője, szóvivője egyetértett azzal, hogy a rendszerváltás a szabadságjogok szempontjából fontos lépés volt, ugyanakkor szerinte egzisztenciális és morális romlást is hozott. A privatizáció merénylet volt Magyarország egésze ellen – fogalmazott, hozzátéve, az azóta hatalmon lévők nemhogy elszámoltatták volna a korábbi rendszer bűnöseit, hanem még tovább mélyítették a rendszerváltás hibáit.