Mozgalommá alakul a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja, az új mozgalom legfontosabb célja a hazai közéletben fellelhető náci eszméket vallók felkutatása és bemutatása – jelentette be Schmuck Andor, a párt elnöke szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
A Szabadság téri német megszállási emlékmű előtt tartott tájékoztatóján Schmuck Andor elmondta: szombaton ülésezett a párt V. kongresszusa, ahol a küldöttek a mozgalommá alakulás mellett döntöttek. Mint mondta, azt tapasztalták, hogy amíg a kormány és az ellenzék vitatkozik, a szélsőségesek erősödnek, sőt „a fehérgalléros nácik egy része már közhatalommal rendelkezik”, és „21. századi” választ akarnak adni a problémára. Világossá akarjuk tenni: nem tűrjük tovább a fehérgalléros nácizmust – jelentette ki a párt elnöke, hozzátéve: a mozgalom bemutatja a választóknak, kik azok, akik kirekesztő, szélsőséges gondolatokat képviselnek, akár egy önkormányzatban, akár az Országgyűlésben, vagy más közhatalmi szervezetben.