Megsemmisítené a trafiktörvényt az LMP

2015. május 03. 13:31

Az LMP szerint a trafiktörvénnyel kapcsolatban előzetesen megfogalmazott valamennyi aggályuk jogosnak bizonyult. Hadházy Ákos úgy fogalmazott: a trafiktörvény „az egyik legkapzsibb és leggyalázatosabb törvénye” volt a kormánynak.

2015. május 03. 13:31

Az LMP szerint a trafiktörvénnyel kapcsolatban előzetesen megfogalmazott valamennyi aggályuk jogosnak bizonyult, a „trafikcsalás” második évfordulójára végképp bebizonyosodott, hogy a jogszabály megbukott. Az ellenzéki párt ezért azt követeli, hogy semmisítsék meg a teljes törvényt – mondta a párt antikorrupciós szakszóvivője vasárnap Budapesten.

Hadházy Ákos a sajtótájékoztatón főbb kifogásaikat sorolva beszélt a „koncessziók barátoknak, politikai megbízottaknak való kijátszásáról, a cigarettacsempészet megerősödéséről, a kisboltok tönkremeneteléről, valamint a gyakori rablásokról”. A trafikügy arra is ráirányítja a figyelmet, hogy „mennyire impotens a magyar ügyészség”, hiszen Polt Péter legfőbb ügyész két év alatt egyetlen nyomozást indított – a szekszárdi polgármester ellen –, és az ügyben azóta sincs döntés – fogalmazott.

Hadházy döbbenetesnek nevezte azt az egybeesést, hogy a kaposvári trafikeladót április 22-én ölték meg, éppen a trafikkoncesszió nyertesei kihirdetésének második évfordulóján. „Azt gondoljuk, hogy ha Magyarország miniszterelnökének erről a gyilkosságról csak a halálbüntetés jut eszébe és nem az, hogy a trafiktörvény az egyik legkapzsibb és leggyalázatosabb törvénye volt a kormányának, akkor az egy semmire kellő, aljas ember” – mondta az ellenzéki politikus. Bár a kétéves évfordulón csúcsosodott ki a tragédia, korábban már több ezer ember életét tette tönkre a trafiktörvény anélkül, hogy megölte volna őket – jegyezte meg Hadházy Ákos.

Kassai Dániel, a párt XVIII. kerületi önkormányzati képviselője bejelentette, az LMP Le a fóliákkal a trafikokról! címmel mozgalmat indított az interneten, amelyhez már több ezren csatlakoztak. Közlése szerint a törvény elfogadása óta több mint száznegyven bűncselekmény történt trafikok ellen, és ma már nincs olyan ember az országban – leszámítva Pintér Sándor belügyminisztert és „egy megtalálhatatlan egyesületet” –, aki szerint ne lenne összefüggés a fóliázás és a rablások között.

Mint mondta, fideszes politikusok hiába nyilatkozzák a gyilkosság óta, hogy a törvény nem teszi kötelezővé a fóliázást, ha anélkül szinte lehetetlen betartani az áru kívülről való láthatatlanságára vonatkozó jogszabályi rendelkezést. A törvény nem biztosítja sem a trafikban dolgozók, sem az áru védelmét – jelentette ki. Hozzátette: nem az alkalmazottaknak kellene saját keresetükből különböző biztonságtechnikai megoldásokat találniuk a problémára, hanem azoknak, akik elfogadták ezt a hibás és túlszabályozott törvényt. 

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2015. május 04. 13:46
A jelek szerint a dohánylobbi sohasem adja fel.
Fóbia
2015. május 04. 13:24
Visszaemlékszem két hónapra! Mivel a törvényszék úgy itélkezett a kormányzók kiadták a trafikpályázatok dokumentumait az ellenzéknek. A TV-k bemutatták hogy Varjú és Vadai demokraták és még néhány hasonszőrű pakolták az iratokat egy furgonba. Ott megnyugtatták a sajtót hogy két hét múlva részletes tájékoztatót adnak! A terminus túl van lépve, részletes ismertető nincs csak általános mutyiemlegetés, hablatyolás, vigyázva hogy nehogy rágalmazásért fel legyenek jelentve.
2015. május 04. 12:39
Az LMP hozzáállása teljesen normális!
Tintamin
2015. május 04. 11:32
A trafiktörvény a maffiakormány ékköve. Tűzön-vízen védeni kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!