Mégis átnevezik a szegedi Ságvárit

2015. május 08. 20:19

Az Index információi szerint átnevezik a szegedi Ságvári Endre Gimnáziumot, és az intézmény ezentúl a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma nevet fogja használni. A Ságvári „brandet” az intézmény megtarthatja.

2015. május 08. 20:19

Elfogadta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az Emberi Erőforrások Minisztériumának a döntését, ezért összevonják és átnevezik az SZTE általános iskoláját és gimnáziumát – értesült az Index. Az iskola eddig Ságvári Endre nevét használta ezentúl  azonban az intézmény a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma elnevezést fogja viselni.

Az SZTE szóvivője, Újszászi Ilona szerint a „nevet” az SZTE rektora, Szabó Gábor javasolta. Az EMMI a Hunyadi János, illetve a Szent-Györgyi Albert elnevezéseket tartotta megfontolásra érdemesnek a névvitában. A döntés elfogadásához az iskolák alkalmazotti közösségének, az iskolaszékeknek, a szülői szervezeteknek és a diákönkormányzatoknak is jóvá kellett hagyni a változásokat, illetve a véleményüket ki kellett kérni. A fenti szervezetek egyetértettek a két iskola összevonásával, azonban a gimnázium szülői munkaközössége szerette volna az Endre nélküli Ságvári nevet mint „brandet” megtartani. Cserébe kompromisszumként elfogadták az új nevet is, amelyet a többi véleményező közösség támogatott.

A lap szerint a szinte teljes konszenzus azért tűnik furcsának,mert korábban a kormányt alaposan kiosztó nyílt levelekkel, és több száz fős fáklyás felvonulással tiltakoztak a Ságvári név elvétele ellen.

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2015. május 10. 12:47
Ezzel a folyamatos átnevezősdivel tulajdonképpen a valós problémákról próbálják meg elterelni a figyelmet. Az átlagembert sokkal inkább érdeklik a mostani dolgok, mint a 70-100 évvel ezelőtt történtek. Többségüknek semmit nem jelent egy-egy név (pl. Ságvári), vagy nem érdekli, hogy ki volt, és mit csinált, viszont megszokták, és nem szeretnek állandóan az aktuális széljárásnak megfelelő új neveket megtanulni.
Válasz erre
0
0
pierre bayle
2015. május 09. 18:53
Most az ideológiai vitáktól függetlenül: a cikk szerzője csodálkozik, hogy miért nincs tiltakozás. Megmondom: azért nincs, mert durva zsarolás és egzisztenciális fenyegetés érkezett a minisztérium felől. Ma már senki sem olyan hősies, mint Ságvári volt: féltjük a tyúkszaros fizetésünket és meghunyászkodunk, ennyi.
Válasz erre
1
0
sine ira et studio
2015. május 09. 13:39
Ami Ságvárit illeti: emlékszem, amikor a baloldal ráment páros lábbal Prohászka Ottokárra, aki 1919-20 táján (de előtte is) azért keményvonalas antiszemita nézeteket vallott. Akkor a jobboldali törzsközönség felháborodottan tiltakozott (és egyébként én is) az ellen, hogy Prohászkát a náci Németország rémtetteinek fényében könyveljék el antiszemitának, mondván, nem tudhatta, mit hoz a jövő. Szerintem ennyit egy Ságvári Endre is megérdemel, az pedig, hogy egy megszállás alatt álló országban valakit közönséges gyilkosnak nevezzenek a karhatalom elleni harca miatt, nevetségesnek tartom.
Válasz erre
1
1
bakonyibetyar
2015. május 09. 12:27
Kiről nevezzenek a fővárosban, megyeszékhelyen közép- v. felsőfokú oktatási intézményt ? Komcsi-Zsidó tömeggyilkosok közül: a/ Kohn Béla b/ Rákosi -Rosenfeld Mátyás c/ Szamuely-Szanyi Tibor d/ Horn Gyufa Háborús uszítók közül: a/ Tom Lantos b/ Netán Nyau Sajnos még élő, "nemhonos", magyarul beszélő hazaárulók közül: a/ Imre Kertész b/ T.G. Miklós c/ Lendvai-Lőwinger Ildikó d/ Botka László e/ Gyurcsótány Ferenc f/ Hitler Ágens Rasszista cigánysöpredék: a/ Horváth Eledér b/ Kolompá' Orbá' c/ Sztojka Rasszist c.-ok és zs.-ok csicskásai közül: Latyakos beHavazott Henrik a / a felsorolás sajnos folytatható
Válasz erre
1
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!