Kétszázötven milliós bírság a Telenornak szerződésmódósításokért

2015. május 18. 18:38

A Telenor Magyarországra a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elsőfokú döntésében 250 millió forintos bírságot szabott ki, amiért a társaság 2014. nyarán egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket, és ezzel valószínűleg jogsértően járt el. A vállalat fellebbez a határozat ellen.

2015. május 18. 18:38

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 250 millió forint bírságot szabott ki a Telenor Magyarország Zrt.-re, mivel a szolgáltató jogsértő módon, az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoktól eltérően, megfelelő jogalap hiányában, egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket – közölte a hatóság hétfőn. A Telenor közölte, nem ért egyet a határozattal és fellebbez ellene. A hatóság közleménye szerint az elsőfokú döntés még nem jogerős, azzal szemben a szolgáltató fellebbezhet a hatóság elnökénél.

Az NMHH közleménye szerint hatósági ellenőrzés során vizsgálták a Telenor 2014. július 25-i hatállyal végrehajtott egyoldalú szerződésmódosításának jogszerűségét, hogy az megfelel-e az elektronikus hírközlésre vonatkozó rendelkezéseknek. Az ellenőrzés azzal zárult, hogy a cég valószínűleg jogsértően járt el, ezért a hatóság általános hatósági felügyeleti eljárást indított, amely május 15-én elmarasztaló határozattal zárult le.

A bírsággal kapcsolatban a Telenor Magyarország Zrt. közölte: nem ért egyet a határozattal, fellebbez ellene és hangsúlyozta, hogy a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően járt el az árváltoztatás- és az ügyféltájékoztatás tekintetében.

Az NMHH közlése szerint a szabályok egyértelműen úgy rendelkeznek, hogy a szolgáltató az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően abban az esetben jogosult egyoldalúan módosítani a szerződést, ha azt a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható, lényeges változás indokolja. A szolgáltató egyoldalúan módosította az előfizetői szerződéseket, a díjemelést pedig utólag, a körülményekben beállt változásokkal indokolta. Ezt egyrészt a hálózat működését biztosító eszközök elhelyezésére szolgáló ingatlanbérleti árak infláció miatti emelkedésével, másrészt a forint/euró árfolyamváltozása miatti költségnövekedéssel, harmadrészt pedig az elektronikus hírközlésről szóló törvény (Eht.) és a végrehajtási rendeletek változásaival, mint például az egyedi előfizetői szerződés felépítésével, az új kötbérlogika bevezetésével és a számhordozás átalakításának szükségességével indokolta. Az NMHH közölte, a Telenor, a vizsgált egyoldalú szerződésmódosítása során, összesen 93 tarifacsomag díjait emelte.

A hatóság szerint az egyoldalú szerződésmódosításra csak akkor van lehetőség, amikor a bekövetkező változások mértéke, intenzitása, gyors lezajlása nem teszi lehetővé a rendes üzletmenet keretében a szerződések kétoldalú módosítását, illetve a megváltozott helyzethez igazodó új díjcsomag-struktúra kialakítását. Ha ez a kivételes helyzet nem áll fenn, a szolgáltató csak kétoldalúan, az előfizetővel létrehozott konszenzus alapján módosíthatja a szerződést – közölte az NMHH.

A hatóság kifejtette: a szolgáltató jogellenes magatartása miatt az elektronikus hírközlésről szóló törvényben rögzített jogkövetkezményeket alkalmazta a fokozatosság és az arányosság elve szerint, s a cég büntetésén túl vezető tisztségviselőjét 500 ezer forintra bírsággal sújtotta a vonatkozó szabályok és általános szerződési feltételek ismételt megsértése miatt. A hatóság a Telenor egyoldalú szerződésmódosítással összefüggő gyakorlatát 2010 óta már számos alkalommal jogsértőnek találta, és többször megbírságolta a szolgáltatót a jogszerűtlen, egyoldalú szerződésmódosítások miatt.

Az NMHH emlékeztetett: a szankció formáját és a bírság mértékét a hatóság több szempontot figyelembe véve alakítja ki, így például az eset súlyát és az érintett előfizetők nagy számát, az ismételtséget, a jogsértéssel okozott érdeksérelmet, az elért vagyoni előnyt is mérlegelve.

Telenor: Ha nem emelünk árat, nem tudunk miből fejleszteni és beruházni

A Telenor közleménye szerint a cég július 25-től a jogszabályok betartásával módosította egyes tarifák esetében az előfizetői szerződéseket és erről az előírásoknak megfelelően, a módosítás előtt 30 nappal sms-ben értesítette az érintett ügyfeleket. Az előfizetők a szerződésüket 15 napon belül felmondhatták, de csak nagyon kevesen éltek ezzel a lehetőséggel, a többség elfogadta a tarifaváltozást. Az előfizetőknek a felmondás mellett lehetőségük volt tarifacsomag-váltásra is és sok előfizető kapott további kedvezményeket, például mobilinternetet vagy hálózaton belüli perceket. A Telenor így a jogszabályi előírásokon túl is segített ügyfeleinek, amennyiben nem fogadták el az árváltozást, ezért értetlenül áll az NMHH elmarasztaló döntése előtt – áll a cég közleményében.

A vállalat tájékoztatása szerint a fejlesztések és a beruházási keret fenntartása érdekében figyelembe kell vennie költségeit és amennyiben ezek makrogazdasági tényezők miatt változnak – árfolyamváltozás, infláció –, úgy az emelkedő költségeket érvényesíteni kell áraiban, ahogy az a gazdaság más ágazataiban is történik. A társaság tájékoztatása alapján a mobilszolgáltatás árát befolyásolja minden, a szolgáltatók által fizetett adó, frekvenciadíj, járulék és egyéb közteher, valamint fejlesztési beruházás.

A Telenor Magyarország közölte: a társaság az idén már több mint 10 milliárd forintot fordított fejlesztésre, tavaly 14 milliárd forint értékű fejlesztést végzett és 31,7 milliárd forintot fektetett frekvenciahasználati jogosultságok vásárlásába. Mindemellett Magyarországon a mobiltávközlést példátlan mértékű adóteher sújtja: a Telenor árbevételeinek mintegy harmada kerül különböző közterhek formájában az államkasszába és a magyar távközlési különadó mértéke meghaladja például a tömény szesz és a dohánytermékek jövedéki adóját. Európában egyedülálló egy ilyen jellegű különadó és mértéke, ráadásul Magyarországon a frekvenciahasználati költségek az európai átlag háromszorosára rúgnak és ezek a tényezők kihatnak a mobiltarifákra is – áll a vállalat közleményben.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SoukySanjay
2015. május 19. 01:48
Ezek a cégek hatóságnak képzelik magukat.Mi meg vagyunk olyan hülyék,hogy el is higgyük nekik.Ez lesz az eredménye.
pemete jakab
2015. május 18. 21:33
" A Telenor... egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket" Ez a távközlési cégeknél bevett gyakorlat.
heep
2015. május 18. 20:54
" és ezzel valószínűleg jogsértően járt el" Akkor miért büntették meg? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság képtelen eldönteni? Egyetlen jogászt sem alkalmaznak? Egy sóhivatal paradöntése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!