Egyre kövérebbek lesznek a fiatal férfiak

2015. május 11. 20:06

Öt év alatt kilencről húsz százalékra nőtt az elhízott fiatal férfiak aránya Magyarországon, mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese az M1 hétfő esti műsorában.

2015. május 11. 20:06

Martos Évát azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az OÉTI múlt héten publikálta 2014-es országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatának eredményeit, amelyek szerint tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, a nők 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete. A főigazgató-helyettes arról beszélt: annak élettani magyarázatai is vannak, hogy az életkorral nő a túlsúlyosak és elhízottak aránya. Ám más okai lehetnek annak, hogy 2009-hez képest a 18-34 év közötti elhízott férfiak aránya 9-ről 20 százalékra nőtt.

Ennek lehetséges okai között említette a mozgásszegény életmódot és a marketing hatását, vagyis, hogy az emberek sokszor kis távokra is autóval mennek, illetve, hogy az elmúlt húsz évben másfél-kétszeresére nőttek az ételadagok. Emellett még rengeteg összetevője van az Európában általános jelenségnek, mondta, hozzátéve: egy napokban tartott nemzetközi konferencia is azzal a tanulsággal zárult, hogy az egyén, a szülő, a család és a társadalom felelőssége mind fontos tényező.

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2015. május 12. 23:24
Nagyon sokat kellene erről beszélni, hiszen sokkal fontosabb ez a téma a napi elszabadult indulatoskodásoknál ... de későre jár. Annyit még elmesélek, hogy egy átlagos svájci idősek otthonában a 90 év felettiek mindegyike, reggel és este ízesítés nélküli malátakávét iszik és kását eszik, nem cukorral, hanem almapürével. Vagy kétszersültet, pirítóst lekvárral. Ahhoz szoktak, betartják. És a szervezetüket sem terhelik meg fölösleges emésztési pluszmunkával. Ahogy még az én gyerekkoromban is volt, változatosságért zsíros dekli, retekkel, paradicsommal, paprikával, csalamádéval, újhagymával. És mennyivel kevesebbe kerül, mint a divatos műkaják. Jó éjszakát!
Fakutya Vigyora
2015. május 12. 14:06
Kóladegeneráció.
alex44
2015. május 12. 10:24
Múltkor megnéztem a testtömeg indexemet és bizony én is a túlsúlyos kategóriába kerültem, erre annyira depressziós lettem mindjárt bevágtam egy jó adag töltött káposztát.
MZ/X
2015. május 12. 09:12
A sok adalékanyag, ízfokozó, állagjavító, tartósítószer, színezőanyag, a sok mű étel (tej, vegyileg ízesített felvágott, mesterséges táppal felnevelt húsállatok, génmódosított növények... ) + A hormonháztartásra ható a folyóvizekbe és azon keresztül az ivóvízbe kerülő gyógyszer és gyógyszergyári mellékanyag... Ki tudja?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!