Alpolgármesteri címet kapott a Jobbiktól az MSZP-elnök Tapolcán – kizárták

2015. május 07. 20:56

Kizárta az MSZP Lévai Józsefet, a párt tapolcai elnökét, amiért elfogadta Tapolca jobbikos polgármesterétől Rig Lajos megüresedett alpolgármesteri székét. A szocialisták szerint számukra elfogadhatatlan a szélsőjobboldali párttal való bármilyen együttműködés.

2015. május 07. 20:56

Az MSZP kizárta soraiból Lévai Józsefet, a párt tapolcai elnökét, mert elfogadta a Jobbik ajánlatát az alpolgármesteri posztra. Az MSZP Országos Központja csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a tapolcai politikus döntését tudomásul vették, ugyanakkor úgy határoztak, hogy Lévai Józsefet kizárják a pártból. A politikust egyúttal felszólították, hogy önkormányzati listás mandátumát adja vissza, mert az MSZP számára a szélsőjobboldali párttal való bármilyen együttműködés elfogadhatatlan.

Megerősítette az MTI-nek Lévai József alpolgármesteri jelölését Dobó Zoltán, Tapolca jobbikos polgármestere. Azt mondta, a város és a közvélemény érdekeit figyelembe véve döntött úgy, hogy Rig Lajos megüresedett alpolgármesteri helyére nem egy embert jelöl, hanem két alpolgármestere lesz a városnak: egy a Jobbikból, egy pedig az ellenzék soraiból. Jobbikos alpolgármesternek Kozma Henrik Alajost, a párt önkormányzati képviselőjét javasolta, az ellenzékiek közül pedig az MSZP tapolcai elnökét.

Elmondta, Lévai Józseffel a Jobbik tagsága előtt folytattak egyeztetéseket, majd a szocialista politikus időt kért a felkérés megfontolására, és csütörtökön jelezte neki, hogy elfogadja az alpolgármesteri posztot. Az MTI csütörtök este telefonon érte el Lévai Józsefet, aki az alpolgármesteri jelölés tényét és annak elfogadását megerősítette, az MSZP-ből való kizárásáról azonban nem kívánt nyilatkozni.

Tapolca korábbi jobbikos alpolgármestere, Rig Lajos Veszprém megye 3-as választókerületében az április 12-én rendezett időközi választáson nyert el országgyűlési mandátumot, ezért lemondott önkormányzati tisztségeiről. Az új alpolgármestereket pénteken választja meg a Veszprém megyei város képviselő-testülete.

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qccqccqcc
2015. május 08. 18:26
Összenő, ami összetartozik. Most olvastam, hogy jobbikosokat gyilkolna az MSZP cigány tagozata:-) Komcsikák és cicukák. Izé cuki cicukák:-)
csuka
2015. május 08. 12:26
Friss: "Az MSZP korábbi városi elnökét a tízfős testület 6 igen és 4 nem szavazattal választotta főállású alpolgármesterré pénteken, társadalmi megbízatású alpolgármesternek pedig ugyanilyen arányban támogatták a jobbikos Kozma Henrik Alajost." hunhir.hu
atila68
2015. május 08. 11:37
Az MSZP átpolitizálja a helyi közigazgatást. (is)
liberálzöld.
2015. május 08. 08:00
A szocik még mindig olyan hülyék, mint voltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!