Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Korózs Lajos szerint azért is lenne szükség a minimálnyugdíj 7 éve változatlan összegének növelésére, mert más szociális juttatások is ehhez az összeghez vannak kötve.
A többi között az öregségi nyugdíjminimum 28 500 forintról 40 ezer forintra való emelését javasolja a szocialista Korózs Lajos, aki sajtótájékoztatóján elmondta: frakciótársával, Bangóné Borbély Ildikóval törvényjavaslatot nyújtottak be, hogy szabályozzák, egyes szociális ellátások kinek járnak.
Korózs Lajos elmondta: március 1-jével átalakult a szociális segélyezés rendszere, amivel a szociális problémák kezelését „odalökték” az önkormányzatoknak, ezért közel háromezer rendelet született, amely szabályozza a szociális ellátásokat. Kinek és mi jár – ezt kellene definiálni törvényben – mutatott rá az ellenzéki politikus. Kiemelte: szükség van a hét éve azonos összegű, jelenleg 28 500 forintos öregségi nyugdíjminimum 40 ezer forintra való emelésére július 1-jétől, mivel nagyon sok szociális juttatás ehhez van kötve.