Bohózatba illő gólt hozott össze a Debrecen, aztán Dzsudzsák élete egyik legnagyobb gólját lőtte (VIDEÓ)

Három gól és egy kihagyott büntetőt is volt az első félidőben.

Lázár János mérföldkőnek nevezte az Európai Bizottság által jóváhagyott Magyarország és Oroszország közötti nukleárisfűtőanyag-szállítási szerződést.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Magyarország és Oroszország közötti nukleárisfűtőanyag-szállítási szerződést – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.
Lázár János ismertette, hogy Magyarország három szerződést köt Oroszországgal: az atomerőmű megépítésére, annak működtetésére, továbbá az atomerőmű nukleáris fűtőanyaggal való ellátására. Hozzáfűzte, hogy a harmadik szerződéshez az Európai Bizottság közvetlen hozzájárulása volt szükséges.
A miniszter mérföldkőnek nevezte a bizottság hozzájárulását, amellyel véleménye szerint jelentőset lépett előre az atomerőmű kapacitásbővítésének és -fenntartásának a megvalósítása. „Most már nem az a kérdés, hogy megvalósul-e a paksi kapacitásfenntartás vagy sem, hanem az a kérdés, hogyan valósul meg” – fűzte hozzá. Lázár János elmondta azt is, hogy a kormány további konstruktív tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal. Még két kérdéskört kell tisztázniuk: a versenyjogi, illetve a beszerzéssel kapcsolatos kérdéseket.