„A Jobbik ezzel szemben egy olyan harcost állít csatasorba jelöltként, aki a tapolcai kórház mentésének egyik vezérarca volt, aminek eredményeképpen sok szakember munkahelye megmaradt, és sok osztály megmenekült a bezárástól” – mondta Z. Kárpát Dániel.
Kitért arra is: a Jobbikkal szemben elindult, „valótlanságokat tartalmazó szórólapos kampány” kapcsán feljelentést tettek, de ettől függetlenül sem kívánnak beszállni egy sárdobáló kampányba. „Látható, hogy a Quaestor-koalíció tagjai, tehát a Fidesz és az MSZP, nem képesek az emberek javát szolgáló pozitív programelemeket felsorakoztatni, leginkább a további jelöltek lejáratásában érdekeltek” – fogalmazott a jobbikos politikus.
Veszprém megye 3. számú választókerületében azért kell időközi országgyűlési választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt. A választást április 12-én tartják meg.