Illatos úti telep: az államtitkár szerint meg kell előzni a pánikkeltést

2015. április 27. 13:10

A Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára szerint nincs közvetlen katasztrófahelyzet a Budapesti Vegyiművek Illatos úti telepén. V. Németh Zsolt szerint a szennyezésért a károkozó viseli a felelősséget.

2015. április 27. 13:10

Nincs közvetlen katasztrófahelyzet a Budapesti Vegyiműveknél (BVM) – mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára hétfőn az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán, Budapesten. Korábban a 444 írt róla, hogy a ferencvárosi Illatos úton található telepen iszonyatos állapotok uralkodnak.

V. Németh Zsolt hozzáfűzte: ezt a kijelentést az illetékes katasztrófavédelmi szervezet vezetője tette a múlt héten Budapesten, a ferencvárosi polgármesteri hivatalban, a témáról tartott megbeszélésen. Ez a nyilatkozat azért fontos, mert nemcsak a veszélyre kell figyelmeztetni, hanem meg kell akadályozni egy esetleges pánikhelyzet kialakulását is – tette hozzá. V. Németh Zsolt leszögezte: minden uniós és belföldi jogszabály azt mondja ki, hogy a szennyezésért a károkozó viseli a felelősséget.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. április 27. 15:22
Remélem, ha katasztrófa lesz, a kedves államtitkárnak ki szabad majd taposni a belét..
madarasi.abel
2015. április 27. 14:32
Milyen távol van a Pasa park az Illatos úti teleptől? Na, ezért sincs katasztrófahelyzet.
OberEnnsinnen
2015. április 27. 14:08
Origo 2008. 11. 20. "Ismét meghirdették a Budapesti Vegyiművek (BVM) Illatos úti telepét. A terület célára gépekkel és berendezésekkel együtt 3,5 milliárd forint. A társaság megvásárlására december 19-én délig lehet pályázni. Magyarország egyik legrégebbi vegyipari gyárának felszámolási eljárása 2007 októberében kezdődött, ám a termelést - mintegy három hónapos leállást követően - novemberben újraindította a felszámoló, azóta hatvan munkavállalóval különböző gyógyszeralapanyagokat és növényvédő szereket állítanak elő. Az üzemet egyszer már kiírták pályázatra, ám a szeptember végi határidőre nem érkezett ajánlat, bár Varjú Attila felszámolóbiztos komoly érdeklődésről számolt be a Napi Gazdaságnak. A vegyi üzem 1,4 milliárd forintos uniós támogatást nyert el, ám ez az összeg a szerződés értelmében nem folyósítható olyan cégnek, amely közben felszámolás alá kerül. Éppen ezért született egyezség a támogatást folyósító Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a felszámoló ÁFI Zrt. között arról, hogy a felszámoló cég lesz a támogatás kedvezményezettje, amennyiben biztosítékot vállal a kármentesítés fenntartására a befejezéstől számított öt évig. A támogatást azonban 2008 végéig lehet csak felhasználni, így az idő sürget, a BVM pedig még nem talált gazdára. Az alaptőke majdnem ötszöröse az adósság A BVM 153 hitelezőnek 4,7 milliárd forinttal tartozik, ebből 2,3 milliárd a jelzálogjogosult hitelezők követelése. A cég felszámolását adósságai miatt 2005 óta több hitelezője is kezdeményezte, 2007 őszén pedig jogerős felszámolási határozat született. A BVM jegyzett tőkéje 1,048 milliárd forint. A többségi tulajdonos 26-26 százalékos részesedéssel a két korábbi cégvezető, Ambrus Ferenc és Eifert Gyula. A fővárosi önkormányzat 18,79 százalékos részesedéssel rendelkezik a társaságban, a fennmaradó részen pedig többek közt a 2006 augusztusáig többségi tulajdonos olasz Sipcam-Oxon csoport és magánszemélyek osztoznak - tájékoztat a Napi Gazdaság." És még egyszer, nehogy elfelejtsük: Az alaptőke majdnem ötszöröse az adósság Ez volt 2007-ben. Majd ezt is megoldja a mocskos, korrupt, lopós-maffia Orbán-kormány. Aztán lehet ellene tüntetni, utakat lezárni... Úgy, mint a többi szétrohadtakat, már öt éve, végeláthatatlanul...
sine ira et studio
2015. április 27. 14:01
Egyébként a környezetügyért, agrárfejlesztésekért, hungarikumokért (wtf) tényleg egyetlen államtitkár felel?! Ennyire lesz@rja a kormány a környezetvédelmet?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!