A Jobbik változtatna a pártfinanszírozási rendszeren

2015. április 15. 11:07

A tapolcai időközi választáson is felbukkant „példátlan számú kamupárt, kamujelölt” miatt, akik fél százalékos támogatottságot sem értek el a voksoláson. A Jobbik szerint ezek a jelöltek 18 millió forintba kerültek az adófizetőknek, ezért változtatni kellene a pártfinanszírozás rendszerén.

2015. április 15. 11:07

A Jobbik a pártfinanszírozási és a választási rendszer megváltoztatását sürgeti. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a tapolcai időközi országgyűlési választáson is „példátlan számú kamupárt, kamujelölt” vett részt, s közös bennük, hogy a 18 érintett az ötödét sem kapta meg szavazatban az általuk leadott ajánlások számának, fél százalékos támogatottságot sem értek el a voksoláson.

A jobbikos politikus azt mondta, ezek a jelöltek 18 millió forintba kerültek az adófizetőknek, a tavalyi választáson pedig 3,5 milliárd forint állami támogatás ment el az ilyen jelöltek kampányára. Kitért arra is, hogy tavaly nyolc „kamupárt” sértette meg a számviteli és az áfatörvényt, egyikükkel szemben pedig büntetőeljárás is indult.

Mirkóczki Ádám azt is megjegyezte: a nem parlamenti pártok tapolcai jelöltjeire érkezett szavazatok együtt többet tesznek ki, mint az első és a második helyezett közötti különbség. Értékelése szerint ez a fajta rendszer összezavarja a választópolgárokat és sok száz millió forintos kiadást jelent.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bini
2015. április 15. 14:04
Na-na ! A jobbik kizárná a magyar közéletből azokat az esetlegesen új szerveződéseket amelyek lehet, hogy pár év mulva konkurencia lehet. Ha anno mikor Ők szinre léptek nagyitóval sem lehetett észre venni, és a közéletben a MIÉP hátán tüntek fel, s mint jó trojai falóvak a MIÉP szimpatizánsaikból szervezték pártjukat szétverve a valóban radikális nemzeti pártot. Ezek után olyan ordas eszmékel és gyüllöletkampánnyal szerezték hiveiket mindenkit maguk mellé állitva akik agresszivek, rasszisták, antiszemiták és bolsi eszméket való ösi maszmp hivek. Nem gondolom, hogy aki ilyen antréval indit az bármikor is normálisan gondolkodó és egészséges erkölcsi érzékkel rendelkező ember számára valaha is szalonképes lenne akármilyen cukkiságot meg okoságot ad elő. Kövér László mondása igaz nemcsak a kommunistákra. Úgy néz ki hogy ahogyan az mszp átvedlett reform baloldal mázzal leöntve a mai napig nem értik mi a demokrácia és a demokratikus berendezkedés a jobbik sincs tisztába ezzel a fogalommal, mert lelkük mélyén nem értik azt akárhogy is bizonygatják és Vona nyílatkozatában mossa a szennyest a szalonképeség érdekébe. A szimpatizánsokat ideig óráig meg lehet vezetni, de a kijózadonás elhoza az szdsz és az mszp utját számukra. Jó lenne, ha ez gyorsitva zajlana le a társadalomba mert akkor nem következik be az ország totális szakadékba zuhanása, természetes a mostani lelkes jobbik szimpatizánsaival együtt.
Morgen
2015. április 15. 13:40
Lehetne változtatni! A pártokat a tagok tartsák el! Nix közpénz dévajkodásra!
dick52
2015. április 15. 13:32
Van valami otlete is, vagy csak azert mondta, mert ez igy jol hangzik? Birka nepseg.
komondor
2015. április 15. 11:18
SZÁMOLTASSÁK EL A FIDESZT INKÁBB!!! LÁMPAVAS!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!