A parlament kedden azzal a céllal módosított törvényt, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.
A PM azt kéri Áder János köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a vagyonzárolási törvényt, mert a párt álláspontja szerint az alkotmányellenes. Szabó Tímea közölte, nem szavazta meg a jogszabályt, mert azt alaptörvény-ellenesnek tartja. Indoklásként hangsúlyozta, anélkül lehet 15-20 évre zárolni valakinek a vagyonát, hogy a hatóságoknak konkrét adatunk lenne arról, hogy az illető bűncselekményt követett volna el.
Szabó úgy fogalmazott, ennek a törvénynek a hatására senki egyetlen fillér kártérítést sem fog kapni. A PM inkább azt javasolja, hogy a károsultakat a Magyar Nemzeti Bank nyereségéből kárpótolják – emelte ki. A politikus arra is kitért, hogy birtokukba került egy dokumentum amely szerint a PSZÁF 2013. augusztusában részleges vizsgálatot folytatott a Quaestor ellen. A PSZÁF ebben visszaélésekre és hiányosságokra hívta fel a cég figyelmét – mondta.
Hangsúlyozta, meg fogják vizsgálni az irat valódiságát. Amennyiben kiderül, hogy az hiteles, akkor az bizonyítja, hogy a hatóságok már másfél évvel ezelőtt tudtak a problémákról, mégsem léptek – közölte.
Ugyanezt kéri Ádertől a Fodor Gábor-féle Magyar Liberális Párt is, mert szerintük a törvény nem felel meg a jogállamiság követelményeinek. A párt gazdaságpolitikusa, Bodnár Zoltán szerint a vagyonzárolási törvény „népbutítás, szemfényvesztés”. Szavai szerint a jogszabály egyetlen célja annak elleplezése, hogy milyen súlyos mulasztásokat követett el a kormány az elmúlt hetekben és az elmúlt években – közölte. Az MLP országgyűlési képviselője útján felszólítja a miniszterelnököt, haladéktalanul kezdeményezze Áder Jánosnál Matolcsy György és Windisch László, az MNB elnökének és alelnökének felmentését – jelentette be.