Tarsoly Csaba és két társa ügyében a főügyész a gyanúsítás részleteit nem árulta el, annyit közölt, hogy „a cselekmény minősítése csalás”. Mint mondta, ez egy nehezen bizonyítható bűncselekmény, ezért minden olyan nyomozati cselekményt el kellett végeztetniük, amely megalapozottá teszi a gyanút. A Magyar Nemzeti Bank feljelentése csak arról szól – folytatta –, hogy a Quaestornál bűncselekmények történtek, de ekkor még nem volt egyértelmű, hogy milyen bűncselekmények. Mivel kár keletkezett, ezért a csalás gyanúját próbálták megalapozott gyanú szintjére hozni.
Ibolya Tibor ezzel kapcsolatban kijelentette: nem akar olyan országban élni, ahol egy feljelentés után egy nappal bárkit le lehet tartóztatni. Amikor a büntetett előéletű Orgován Béla nevére írta a céget, Tarsoly Csabával szemben a megalapozott gyanú „kijegecesedett” – mondta a főügyész. Ez jó volt az ügyészségnek - tette hozzá.
Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Buda-Cash-ügyben sem intézkedtek gyorsabban a nyomozók, talán egy vagy két nappal hamarabb állították elő a gyanúsítottakat – mondta. Ez mindkét ügyben két hét alatt történt meg, amit nemzetközi összehasonlításban is gyorsnak nevezett.