Áder János nem szándékozik megpályázni az ENSZ vezetői tisztségét – állította az Origónak az államfői hivatalban működő klímaigazgatóság vezetője, Kőrösi Csaba, aki szerint az általa vezetett szervezet nem azért jött létre, hogy az államfő útját kikövezze New Yorkig. Inkább az olyan események Budapestre csábításában közreműködik, mint a ma kezdődő víz-konferencia, amelynek margóján a köztársasági elnök az amerikai vízügy vezetőjét arra próbálta rávenni, segítsen a tiszai árvízvédelemben.
Kőrösi Csaba, Magyarország egykori ENSZ-nagykövete azt is cáfolta az Origónak, hogy ő bármilyen módon kapacitálta volna az köztársasági elnököt: szálljon ringbe a főtitkári székért.
Az efféle találgatások szerinte onnan is eredhetnek, hogy a jövőre esedékes választáson az íratlan szabályok szerint Kelet-Európából választják majd meg Ban Ki Mun utódját, márpedig a térség még soha nem adott főtitkárt. Európai politikus – az osztrák Kurt Waldheim személyében – pedig utoljára 1972 és 1981 között vezette az ENSZ-et.