Nem született még döntés a dugódíjról, sem a zónahatárokról, sem a díjak mértékéről – közölte Tarlós István a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén. Erre azután hívta fel a figyelmet, hogy a jobbikos Tokody Marcell az ülés előtti sajtótájékoztatóján arról beszélt, pártja szerint kizárólag a Fideszen és nem az Európai Unión múlik, hogy Budapesten milyen feltételekkel vezetik majd be a dugódíjat.
A Jobbik képviselője közölte: érdekes, hogy a főpolgármester az írásbeli kérdésére adott válaszában nem cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a dugódíj pesti határa a Hungária körútnál húzódna, az egyszeri díja 700 forint, éves költsége pedig 115 ezer forint lenne. Tarlós szerint viszont arra törekednek Brüsszelben, hogy ha lehet, kivédjék a dugódíjat, Tokody pedig úgy tesz, mintha lenne az ügyben döntés, és amikor erről beszél, riogatja az embereket.